1.Rész

Remélem, tetszeni fog, és továbbra is komiztok, meg feliratkoztok♥

Vanii.


Mit tehetnék?Hogy üldözzem el a folyamatosan előjövő rémálmokat, amikben ugyanazt a fiút kínozzák?Benne vagyok a testében, mintha velem csinálnák azokat a dolgokat.Legalább a nevét tudnám..mi van akkor, ha mégis létezik?Volt már velem olyan, hogy megálmodtam dolgokat, amik ha nem másnap, de 1 hét után bekövetkeztek.Mi van, ha most is ez történik?Ha kínoznak egy ártatlan fiút, és én nem teszek ellene semmit?Napok óta nem aludtam.Nem merek elaludni.Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem.Felmarkoltam az étkezőasztalon heverő táskámat, és kimentem az utcára.A hideg szellő összekócolta a hajamat, miközben a kulcsomért kotorásztam, hogy betudjam zárni a bejárati ajtót.Mikor végre megtaláltam a kulcsot, és bezártam az ajtót, megindultam Dublin borús utcáin.A legfájóbb az egészben az, hogy nem tudom senkivel megosztani a fájdalmaimat.A szüleim 2 éve meghaltak autó balesetben, barátaim nincsenek.Hogy is lennének egy olyan lánynak, mint amilyen én vagyok?Aki csak tud, beszólogat nekem.Az olyan ember is, akiről fogalmam sincs kicsoda.Hiányzik, hogy valaki szeressen.Tényleg ilyen sors jutott nekem?Nem elég, hogy nincs senkim, még rémálmokkal is bántanak?Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy elhaladtam a cukrászda előtt, ahová mindig be szoktam ülni.Mielőtt beléptem, letöröltem a könnycseppjeimet egy zsebkendővel.Már-már törzsvendégnek számítottam.
-Szia Honey.-köszöntött Tom, a cukrász.
Magamra erőltettem valami mosoly félét, és helyet foglaltam a sarokban lévő asztalnál.
-A szokásosat kéred?-észre se vettem, hogy időközben Tom már mellettem állt, kezében a kis-alakú noteszével.
Bólintottam.A szokásos csak egy csokis minyont, meg forrócsokit takart, ami percekkel később már előttem volt.A forrócsokit unottan kavargattam, hogy kihűljön, amikor a nekem háttal ülő férfi újságjára tévedt a tekintetem.Oldalra billentettem a fejemet, hogy jobban szemügyre tudjam venni a cikket.

"Eltűnt!2012.Október 19-én nyoma veszett egy mullingari fiúnak, Niall Horan-nek.1 éve történt az eltűnése, de a szülei bíznak abban, hogy elő kerül.Aki látta, vagy esetleg hallott valamit a fiúról, hívja a következő telefonszámot...."

Az írás melletti kép homályos volt, így nem láttam tökéletesen.A legijesztőbb az egészben az volt, hogy 2012.Október 19-én kezdődtek a rémálmaim.Pont akkor, amikor eltűnt az a fiú.Hozzá sem nyúltam a sütimhez, se a forrócsokihoz.Sokkal jobban lekötött az, hogy találjak egy képet arról a srácról.Az asztalon hagytam a pénzt, s sietős léptekkel hagytam el a cukrászdát.Olyan gyorsan lépkedtem hazafelé, hogy 5 percbe se telt visszaérnem.Felszaladtam a szobámba, s az ölembe vettem a laptopom.Idegesen doboltam a billentyűzeten, ameddig az be nem kapcsolt.Beírtam a Google-ba, az említett fiú nevét. 'Niall Horan'.Azonnal kihozta az eltűnésével kapcsolatos cikket, pedig azt hittem, nehezebb lesz megtalálni.Rákattintottam a cikkre, ami mellett ott volt a fiú fényképe.A légzésem alábbhagyott.Nem gondoltam volna, hogy tényleg létezik..Teljesen másképp nézett ki mint az álmaimban, de mégis felismertem.Égkék szemek, mosolygós arc, szőke, felzselézett haj.Az álmomban pedig könnyekkel teli fakókék szem, fájdalommal teli arc, és rászáradt sárfoltokkal teli, összekuszált haj.Még mindig él..nem halhatott meg.De mihez kezdjek?Hol keressem?Egyedül az álmaimra hagyatkozhatok, onnan talán kitudok venni valami helyszínt.Lehunytam a szemeim, erősen koncentráltam.Egy óriási ház, tele szobákkal.A fiú a sarokban kuporgott, amikor benyitott valaki, kezében egy bicskával.Megrémült, próbált hátrébb kúszni, de a fal megakadályozta.A férfi elé lépett, felemelte a srácot, a bicskát pedig erősen a combjába döfte.Niall felordított, mire olyan erővel esett vissza a földre, hogy a feje az ágy sarkába vágódott.Elájult, én pedig felébredtem.Még mindig borzalmasan fájtak az emlékek..Ha ez megtörtént?Segítenem kell neki...De még mindig nem tudtam.Bármennyire is nehezemre esett felidézni az álmaimat, olyan helyszín kell, amiből ki tudnék indulni, így hát újból becsuktam a szemeim.Egyszer megpróbált megszökni az ablakon át..de lépteket hallott.A táj, amire nézett, egy óriási udvar, tele csirkékkel, birkákkal, lovakkal.A távolban pedig  látszott egy város.Tele nagy házakkal, de volt valami még nagyobb, ami kiemelkedett a házak közül.Egy nagy, szürke templom.Felismertem.Hát persze!Niall Mullingarban tűnt el.És még mindig ott van, csak jóval messzebb a várostól.Az a szürke templom pedig a County Westmeath.Mullingar kb. 84 km-re lehet Dublintól.. de ha még is megtalálom azt a  farmot, hogyan tovább?A hajamba túrtam, idegesen dőltem hátra az ágyamon.A másik ötlet, ami eszembe jutott, az volt, hogy rákeresek az interneten arra a tanyára.Bepötyögtem azt, hogy 'Mullingar farm'.Képeket adott ki, meg egy telefon számot.Lovaglást oktatnak?Így foghatták el Niall-t is?Hogy elment lovagolni, és..
Remegő kezekkel húztam ki zsebemből a telefonom, tárcsáztam a megadott számot.Pár csöngés után felvette valaki.
-Collins farm.Segíthetek?-szólalt meg egy reszelős férfihang.
Nagyot nyeltem, megpróbáltam félelemmentesen beleszólni a készülékbe.
-Jó napot!-ha mégis egy bűnözővel van dolgom, akkor nem adhatom meg a saját nevemet.Rögtönöznöm kellett.-Emma Walker vagyok.Olvastam, hogy lovaglást oktat.Ez még érvényes?Ha igen, érdekelne..
-Természetesen, igen.Már 1 éve nem jár errefelé senki, lovaglást tanulni.Mikor jönne?
-Holnap?
-Tökéletes.Reggel 10-re várom.Viszlát, Emma!
Meg sem várta hogy én is elköszönjek, letette.Még csak most uralkodott el rajtam igazán a félelem.Valahogy, valamilyen módon kapcsolatba kellett lépnem Niall-el.De hogyan?A múltkor is ő adott nekem jelet.Én hogyan tudnék neki?Nem érdekelt, hogy még csak délután négy óra volt, ruhástól elnyúltam az ágyon, az órámat beállítottam reggel 8-ra.Mullingar-ig másfél óra az út.Percek múlva már aludtam.

                                                                                 *

-Niall!-sikítottam, s a verejtékcseppek lassan folytak le az arcomról.
Szaporábban vettem a levegőt, az órámra pillantottam. Reggel 6 óra volt.Megint a rémálom..és most már teljesen biztos vagyok benne, hogy megint bántják őt.Ledobtam magamról a takarót, egy darabig tétlenül ültem az ágyamban, visszaidéztem az álmomat.A férfi elmondta neki, hogy holnap lesz egy kis társaságuk..mire Niall ordibálni kezdett vele, hogy nem teheti ezt azzal a lánnyal,-vagy is velem-.elég ha őt kínozzák.A többi részlet homályos.Nem emlékeztem rá, mi történt az után a fiúval.Egyet tudok.Hogy biztos valami nagyon rossz..Bármennyire is féltem, már ott akartam lenni.Valahogy ki kell őt szabadítanom.És az az érzés..hogy még soha életemben nem találkoztam vele, mégis borzalmas a tudat, hogy bántják őt.Nem akarom szenvedni látni, mert az nekem is fáj.Feltápászkodtam eddigi fekvőhelyemről, és az ablakomhoz sétáltam.Reménykedtem benne, hogy nem lesz Niall-nek baja.Arcomat a hűs üvegnek nyomtam, élveztem annak hidegét.Erősen Niall-re koncentráltam, hogy mi lehet vele, de nem segített semmi.Ő miért tud velem kapcsolatba lépni, és én vele miért nem?Még eggyel több megválaszolatlan, természetfeletti kérdés.Beleőrülök.Valamiért annyira fontos nekem, hogy azt kívánom bárcsak én szenvednék őhelyette.Úgy érzem, jó döntés odamenni.Ha el is fognak, legalább mellette leszek.Az ablaküveg tükrözte a szobát, körülkémleltem.Hátrahőköltem, ahogy az asztalra állított pohár lezuhant az asztalról, s apró darabokra tört.A szilánkok szanaszét repültek, a narancslé pedig összefolyt.Elkerekedtek a szemeim, értetlenül bámultam a törött poharat, majd remegve indultam meg a sárgás folyadék felé, amiből egy mondat állt össze. "Ne gyere ide!"
Niall lehet ennek a hátterében?Le kellett ülnöm egy pillanatra.Túl sok lehetetlen dolog történt velem mostanában.De Niall honnan tudja, hogy én akarok odamenni, ha Emma Walker nevet adtam meg?Ő is ugyanúgy lát engem álmaiban, mint ahogy én őt?Idegesen a hajamba túrtam, még mindig a mondatot bámulva, ami szép lassan beleivódott a padlóba.Hogy képes erre Niall?
Nem sokáig gondolkoztam ezen, helyette egy füzet segítségével felsöpörtem a szilánkokat.Régebben megkíséreltem végezni magammal, de nem jött össze.Az egyetlen örömöm a fájdalom volt.Nem tudtam visszafogni magam, felmarkoltam az egy kupacba söpört szilánkokat, és lassan összezártam a kezemet.A cseresznyepiros folyadék lassan szivárgott ki az ujjam között, rá, a fehér szaténnadrágomra.Nem volt újdonság.Bármennyire is fájt, legalább nem csak egy érzés lappangott bennem.Nem csak a magány, hanem már a fájdalom, keserkés íze is.Hangosan felsóhajtottam, eleresztettem az üvegtörmelékeket, amiknek pár éles része izzadt tenyeremhez tapadt.A vérem még mindig szanaszét folydogált.Felálltam, óvatosan kihúztam a markomból a bele ragadt üvegeket, és a fürdőbe siettem, megmosni a kezemet.A piros beszínezte az átlátszó vizet, lecsurgott a mosdókagyló oldalán.A hegek mélyen meglátszódtak a tenyeremen, de nem foglalkoztam azokkal.A szekrényemből előkotortam  egy vékony, fehér fáslit, és rátekertem a tenyeremre.Fel-felszisszentem, ahogy az anyag érintkezett a sebekkel.Miután ezzel végeztem, leoltottam a fürdőszobában a villanyt, és visszabújtam az ágyamba.Az ablak nem volt nyitva, mégis mintha hideg szellő járta volna át a testemet.Nyakig betakaróztam, félszemmel az éjjeli szekrényemen álló órámra néztem.Libabőrös lettem.Egyre gyorsabban közeledett a reggel 8.Ha kényszerítettem volna magam az alvásra, nem ment volna.Ezek után már nem tudtam elaludni.Lehámoztam magamról az összevérezett nadrágomat, és a szennyes kosárba hajítottam.Kinyitottam a ruhásszekrényem, muszáj volt valami lovagláshoz alkalmas ruhát keresnem.Na nem mintha szándékoznék lovagolni.Elővettem a cicanadrágom, egy hosszú, lila-szürke pamut felsőt, és egy régi csizmát.Gondosan az ágyamra helyeztem azokat, aztán elmentem fürdeni.Nagyon jól tudtam, hogy ha én elmegyek oda, lehet, már soha nem fogok visszajönni.Hallgatnom kellene Niall-re?Ne menjek oda?Nem!Azt nem tehetem meg vele.Örökre mardosna a bűntudat, ha nem tenném meg ezt a lépést.A forró víz égette a bőrömet, de igazából már az sem érdekelt.Nem húztam el sokáig a fürdést, épphogy csak megmosakodtam, és már ki is szálltam.Magam köré tekertem a törülközőmet, és kiléptem a zuhanyzóból.A hirtelen jött hidegtől kissé fáztam, azért feljebb tekertem a fűtést.Felhúztam az előkészített ruhadarabokat, s az öklömet tördelve ültem a konyhaasztalnál, már útra készen.Volt még fél óra 8 óráig, de nem tudtam tovább várni.Leakasztottam a fogasról a kulcsomat, és kimentem az autómhoz.Egy levegővétel kíséretében indítottam be a motort, ami hangos zúgással felhördült.Padlóig nyomtam a gázt, ilyenkor sosem jár errefelé sok autó.Az eső időközben eleredt, hangosan kopogott a kocsi ablakán.Mullingarig még tudtam az utat, csak onnan volt nehéz.Azt sem tudtam, merre kell kijönni a városból.Leparkoltam egy nagy bevásárló központ előtt, és a legelső embert akit megláttam, megállítottam.A fiú velem egyidős lehetett.Fekete kócos haja, és világosbarna szemei voltak.A bőrdzsekije alatt egy egyszerű zöldesszürke pólót viselt, hasonló színű, bő nadrággal.Megérintettem a vállát.
-Hé, bocsi!Nem tudod, merre kell menni ahhoz, hogy megtaláljam a mullingari farmot?
A srác felhúzta egyik szemöldökét.
-Nem ide valósi vagy, ugye?
Megráztam a fejem.
-Miért akarsz odamenni?Csak azok mennek arrafelé, akik beütötték a fejüket.
-Mit érdekel az téged?Elmondod, hogy merre menjek, vagy nem?
Feltartotta a kezeit, hátrált egy lépést, majd hangosan felröhögött.
-Jól van, nem kell leharapni a fejem.
Megérintette a vállam, elfordított jobbra, s a bal kezével mutogatni kezdett, velünk szemben.
-Látod azt a nagy, fehér házat?Kicsit messze van.
-Aha
-Na, ott lefordulsz balra, mész egyenesen, kb. 10 percet, és az út jobb oldalán lesz egy óriási, szürke ház.Vágod?
-Oké, kösz.-mondtam, és már siettem is vissza az autómhoz, de a fiú visszatartott.
-Biztos oda akarsz menni?Nem ajánlom.
-Figyelj, ha flörtölni akarsz, akkor menj máshoz, de én most tényleg sietek!
Pár pillanatra néztem csak bele a fiú szemeibe, de meghökkentem.Tényleg aggódott.Hangosan felsóhajtottam, becsuktam a kocsiautót, és az órámra néztem.1 órám volt még 10-ig.
-Oké.Mondjad el, miért nem ajánlod.Ha megtudsz győzni arról, hogy ne menjek oda, aminek semmi esélye, akkor nem megyek.
Megrántotta a vállát, lazán mellém állt.
-Lovaglást oktatnak ott, gondolom tudod, mert ahogy elnézlek lovagolni készülsz.-összepréseltem az ajkaimat, miközben beszélt.-Régen nagyon népszerű hely volt, más városokból is jártak oda lovagolni..Aztán történt egy tragédia.A farm tulajdonos, Frank,  felesége meghalt.Meggyilkolták.A férfi bezáratta a lovardát, az egész külvilágtól elzárkózott.Persze csak egy időre.Újra elkezdett oktatni, már egyedül.Ismét sok jelentkező volt, de akik oda mentek, mind eltűntek, egyszerűen nyomuk veszett. Már 4 éve.A rendőrség kiment a házhoz, átkutatták az istállót, és az egész házat, de semmi bizonyítékuk nem volt arra, hogy Frank esetleg elrabolta, vagy megölte volna a fiatalokat.Ennek ellenére, 1 évvel ezelőtt egy ide valósi fiú, Niall,-a név hallatára a levegőt kétszer gyorsabban vettem mint eddig, ami a srácnak is feltűnt, mert eléggé érdekesen firtatni kezdte az arcomat.-elment oda, aki szintén eltűnt.Azóta senki nem mer arra menni.Nekem Niall nagyon jó barátom volt..de már biztos vagyok benne, hogy halott.1 éve történt, az istenért..Nem kellett volna megmutatnom neked, merre van a ház.Biztos vagyok benne hogy az eltűnések hátterében Frank áll.Ne menj oda..
-Ne haragudj rám,öö.. a neved jó lenne tudni.Én Honey vagyok.
-Zayn.-bökte.
-Értem.Ne haragudj rám, Zayn, de nekem muszáj odamennem.Van ott valami..ami nekem fontos.
-Szóval nem győztelek meg.-lehunyta a szemeit.-Rendben.De előre szólok, hogyha te most beszállsz abba a kocsiba, és elmész a farmra, már nem látod újra a családod.
-Nincsen családom.-hadartam.-Úgyhogy vesztenivalóm sincs.
Éreztem, hogy egy kövér könnycsepp kúszik le az arcomon, de még mielőtt Zayn észrevehette volna, letöröltem.
-Hogy érted, azt..hogy nincsen?
-Nem szeretnék beszélni róla.
Komoran bólintott, félkézzel ellökte magát az autómtól, aminek eddig támaszkodott.Még utoljára hátrafordult, mielőtt elment.
-Csak..csak vigyázz magadra.