Epilógus

Sziasztok!Hát, elérkeztünk a blog végére.Sokaknak nem tetszett a befejezésem, de higgyétek el, nem azért csináltam mert így szottyant kedvem, hanem azért, mert már az elején elterveztem azt, hogy így legyen.Hogy miért?Egyszerű.Azért, mert tele van minden happy-end-es blogokkal, és én végre nem akartam azok közé tartozni.Lehet, hogy maga a történet egyedi volt, de én a végét is egyedinek akartam.Remélem nem csalódtatok bennem nagyot, és megértitek miért csináltam ezt.Ha happy-end-del fejeztem volna be, akkor meg kaptam volna a rosszabbnál rosszabb szidó kritikákat, hogy akkor minek volt ez az előjáték/volt már rá példa/.Ennyit szerettem volna erről mondani.

Leírhatatlan, mennyire hálás vagyok az összes feliratkozómnak, és kommentelőmnek..:')♥ Ugye volt egy dolog, ami miatt rengeteg olvasót vesztettem, de akik még a fiók-feltörés után is támogattak, dupla köszönet!♥Remélem nem haragszotok a szomorú befejezés miatt,/igen, megint ezzel jövök/ és előre megígérem, hogy nem fogok eltűnni!:) Amint lesz egy ötletem, belekezdek egy új blogba, és kiteszem a facebook csoportba, és persze ide is.Még egyszer köszönöm szépen nektek♥ Lots of love'♥

Vanii.xx

Niall szemszöge

3 év telt el azóta, hogy megmentettem Honey életét, és ezzel feláldoztam a sajátomat.Nap mint nap nyomon követtem a lány életét, aki eleinte többször is megpróbált magával végezni, de Harry soha nem hagyta neki, amiért borzalmasan hálás vagyok.Egy percre sem hagyta magára Honey-t, és bár szívszaggató volt nézni, ahogy a szerelmem őt öleli át, és nem engem, legalább nem volt egyedül.Én már meghaltam, nem is vártam el tőle soha, hogy ha nem leszünk együtt, örökre magányos maradjon.Azt hittem ő a másik felem, és semmi nem választhat el minket egymástól, de a sors közbelépett.Neki megadatott a boldog élet, nekem pedig nem, mégis bízom benne, hogy ennek így kellett lennie.A lány szemeibe a mai napig könnyek gyűlnek ha a nevemet hallja, pedig 3 év hosszú idő.Csak remélni merem, hogy egyszer ezek a könnyek is megszűnnek, és már csak egy távoli emlék leszek az emlékezetében.Egy emlék, egy fiú, aki mindig szerette, és szeretni is fogja.

/Ha könyv lenne/

20.Rész

Sziasztok!Hát, a végére értünk.Mint mondtam nem itt szeretném megköszönni azt amit tőletek kaptam, hanem majd az Epilógus elején, ami holnap kerül fel!Addig is jó olvasást, és ne haragudjatok amiért ilyen rövid lett.♥

Vanii.xx


Niall a küszöbön álló férfinek rontott, mire az a hirtelen súly-öblettől hátraesett, feje a padlónak csapódott.A szőke fiú egyre nagyobb ütéseket vitt Frank arcába, akinek a következő pillanatban kiserkent az orrából a vér, de nem adta fel.Szabad kezét a magasba emelte, és mielőtt Niall észre vehette volna mire készül, hátratántorodott.Az ütés pontosan a szeme alatt érte, orra neki is vérezni kezdett.Hasogató fejfájásom ellenére felálltam, oda akartam menni Niall-höz, de Frank gyorsabb volt nálam.

A pulcsim kapucnijánál fogva felrántott, félkézzel nyomott neki a falnak.Sikítani akartam fájdalmamban, mégsem jött semmi.

-Engedd el!-kiáltotta Niall, s megint nekiment Frank-nek.

Frank egy pillanatra elengedett Niall támadásának hatására, de csak pont annyira, hogy levegőhöz jussak.

-Rohadtul útban vagy, kölyök!-röcsögte, az azt követő pillanatban pedig szerelmem már eszméletlenül rogyott a földre.Nem bírta a sorozatos ütéseket.

-Nem!-szemeim megteltek könnyekkel, hatalmas düh uralkodott felettem.

Frank megint a falnak nyomott, ezúttal sokka erősebben.Nem hagyhatod magad, Honey!Küzdened kell.Érte.A férfi legnagyobb meglepetésére, körmeimet végighúztam az arcán, hüvelykujjammal pedig a szemébe nyomtam.Frank bőre felszakadt, onnan is szivárogni kezdett a vér.

-Te hülye kis ribanc!-kapott a szeméhez, én pedig kihasználva az alkalmat, az ágyékába rúgtam.

Frank teste összecsuklott, vele együtt én is a padlóra estem.A lábam kificamodott a többszörös elesésre, vergődve próbáltam meg elkúszni a nappaliban hagyott telefonomhoz, de Frank elkapta a bokámat, minden erejét összeszedve húzott vissza maga felé.Mire feleszmélhettem volna, már meghallottam a hangos dörrenést, és kínzó fájdalom uralkodott el a jobblábamon.Pisztoly volt nála.A golyó a csontjaimig hatolt, a cseresznyepiros vér bordóra színezte kék farmernadrágomat.Felordítottam fájdalmamban, rángatózva hullottak magam mellé a kezeim.

A saját vérem által okozott vértócsa egyre nagyobb lett, én meg már alig éreztem a lábamat.A combomra ejtett lövést el kellett volna szorítanom, csak nem tudtam mivel.Frank egyre közelebb döcögött hozzám, kezében a pisztolyával.Bár ő is csurom vér volt, őt nem lőtték meg, és sokkal erősebb volt mint én.Niall még mindig eszméletlenül feküdt pár centire tőlem, akkor már tudtam, hogy itt a vég.Frank ujjai erősen markolták a fegyvert, a férfi ráhelyezte mutatóujját a ravaszra.Lehunytam a szemeim, tudtam, hogy innen már nincs menekvés.Utolsó perceimben, még mindig csukott szemmel Niall kezeit kerestem, de nem találtam.Szemeim rémülten pattantak ki, és azzal egy időben meghallottam a fülsértő lövést, a szőke fiú teste pedig összerogyott.

-Nem!-ordítottam, kétségbeesetten kúsztam oda a meglőtt fiúhoz.

Frank hangos kacaja töltötte be a házat, aztán az átváltott egyetlen nyögéssé.A könnyeimtől alig láttam, ezért vadul kidörzsöltem szemeimből azokat, és akkor megpillantottam Harryt.A göndör fiú a következő pillanatban kirántotta Frank testéből az éles kést, a férfi holttestét pedig a betonpadlóra hajította.Nem tudtam tovább ráfigyelni, a könnyeim újra megszaporodtak Niall mozdulatlan teste láttán.

-Niall, kérlek, legyél erős!-sírtam, miközben folyamatosan szájon át lélegeztettem, és a mellkasát nyomkodtam.-Kérlek, ne hagyj itt..kérlek..

Minden egyes együtt töltött idő lepergett előttem, akárcsak egy film. A sírástól már-már fulladoztam, újra és újra megtörve kiabáltam Niall nevét, de mind hiába.Többé már nem válaszolt nekem.

19.Rész

Sziasztok!Hát, elérkeztünk az utolsó előtti részhez.Nem szeretnék most elkezdeni hálálkodni, majd a prológus elején:) Jó olvasást.x♥ Készüljetek fel testileg-lelkileg az utolsó részre!:/♥ (+18)

Vanii.xx



Sötétség borította be a nappalit, még mindig ugyanott, Niall karjaiban feküdtem.Szegény srác, biztos mindene elzsibbadt.Hogy kicsit könnyítsek a helyzetén, fészkelődni kezdtem az ölében, mire a fiú egy nagyot ásított, és még jobban magához rántott.Utána a kezeivel próbálkoztam, de nem mozdultak.

-Niall!-szólítgattam.-Niall, ébredj!

Még mindig semmi, haszontalan volt továbbra is próbálkoznom.Megadtam magamat, visszadőltem a fiú mellkasára, és csak hallgattam egyenletes szívverését.

A nappali, amiben voltunk, sötétben még hátborzongatóbban festett.A régies bútorok körvonalai árnyékot vetettek a falakra, és a lehúzatlan redőnyt verdeső faágak is rátettek még eggyel a rettegésem tűrőfokára.Nem éreztem magunkat biztonságban abban a házban, bár a szerelmem adott némi megnyugvást.Ha egyedül lettem volna, felvágom az ereimet, vagy valami.Nem bírtam volna ki.

Hosszú, kínzó csend után mocorgást hallottam, ami a konyha felől jött.Az egész testemben megfagyott a vér, még levegőt sem mertem venni.A szívdobogásom kétszeresére gyorsult az férfiárnyék láttán, ami vészesen közeledett a nappali felé.

-Baszd meg, Harry!-csattantam, fel, mikor megpillantottam a göndör srácot.

A hangos kiáltásomra Niall összerezzent, egy nagy lendülettel előre dőlt, én pedig átbukfenceztem a térdein, és a kemény padlóra estem.A fejem sajgott a hirtelen jött ütéstől, szemeimet lehunyva dörzsöltem a halántékomat.

-Ne haragudj, Honey.-segített fel Niall -Nem akartam, csak..megijedtem a kiáltásodtól.Azt hittem, valami baj van, és...

-Nincs semmi baj.-masszíroztam továbbra is a fájó pontot -Csak egy kicsit lüktet a fejem, ez minden.

Niall átölelte a derekamat, gyengéd puszit nyomot a fejem búbjára, aztán ide-oda ringatva, beszélni kezdett Harry-hez.

-Lehet, hogy érzékeny pontot érintek, de...megtaláltad Acacia-t?

-A..csak..csak a szüleit.-sóhajtott.-Acacia meghalt, megtalálták a holttestét.Agyon volt szúrva.Biztos vagyok benne, hogy az a szemétláda Frank ölte meg..és ezt vissza fogom neki adni.

Bár nem néztem rá a fiúra, biztos voltam benne, hogy remeg, és borzalmasan fáj neki a dolog.Beleképzeltem magam a helyébe, én nem bírtam volna úgy tartani magam, ahogyan ő.Ha Niall-t elveszíteném, már nekem sem lenne értelme élnem.Engem ő tart életben.

-Sajnálom, Harry -suttogtam

-Haza viszlek titeket.Rossz érzésem van, attól tartok, Frank már rájött, hol vagytok.

Ha Niall nem fog engem, összeesek.Meddig kell még ezt elviselnünk?Meddig kell még bujkálnunk, és menekülnünk?Hát nekünk már sosem adatik meg a boldog élet?Olyan önző dolog az, hogy boldog szeretnék lenni ilyen hosszú idő után?Vele?Könnyek lepték el az arcomat, még erősebben kapaszkodtam Niall-be, mikor kiértünk a házból.A csípős szél makacs módon még jobban könnyekre fakasztott, így kicsit megkönnyebbülten rogytam bele a kényelmes bőrülésbe.

*

-Harry itt hagyta a telefonját.-mondtam

-Majd úgy is visszajön érte, ha észreveszi a hiányosságot.Bezártad az ajtót?

Bólintottam.Az álmosság valahogy teljesen eltűnt, talán a sok idegeskedés miatt. Niall-el a szobámban, az ágyon feküdtünk, és csak bámultunk egymás szemébe.Ő sem volt álmos.Legalábbis, nem nézett ki annak.Amikor a legkevésbé számítottam rá, Niall puha ajkaival befogta a számat.Meglepődtem a tettén, de persze élveztem.Testhelyzetet változtattam, oldalamról rágurultam Niall csípőjére, és beletúrtam a hajába.A fiú csak egy halkabb sóhajjal válaszolt, ujjbegyeivel simogatni kezdte az oldalamat, amitől egy idő után felcsúszott a pólóm.Niall egy pillanatra megállt, bal kezével az állam alá nyúlt, és felemelte a fejemet.

-Uhm..Honey...

-Szeretném, Niall.-szakítottam félbe, bármit is akart mondani.

Újra megcsókolt, ezúttal sokkal vadabbul, majd lehúzta rólam a pólót.Puszikkal halmozta el a nyakamat, a kulcscsontomat, és minden más felületet.Sóhajok közepette csatoltam ki az övét, és húztam le a nadrágját, aztán a pólóját is.Mutatóujjamat calvin clein boxere szélébe akasztottam, de egyenlőre még nem húztam le.Lassan, őrjítően pusziltam végig a hasát, és csak utána távolítottam el a fekete anyagot.

Niall egy mozdulattal fordított a helyzetünkön, addigra már rajtam sem volt semmi.Belekapaszkodtam a fiú nyakába, s lejjebb húztam őt egy csókért. Ég kék szemeiben aggódás, és izgalom keveredett.Tudtam mi aggasztja, de ezúttal nem volt semmi kifogásom ellene.Biztató mosolyt küldtem felé, és mielőtt belém hatolt volna, még egyszer megcsókolt.Felnyögtem, körmeimet a srác hátába mélyesztettem.Egyszerre dúlt bennem a hihetetlen érzés, hogy magamban érezhetem, de a fájdalom is. Niall egy percre sem szakadt el a számtól gyengéd lökései közben.Zihálásunk töltötte be az egész szobát, egy idő után a fájdalom érzése megszűnt, azt is megtöltötte a vágy.Lábaimat Niall dereka köré fontam, jelezve neki, hogy gyorsíthat.

Egyszerűen nem tudtam uralkodni a számból előtörő nyögéseken, folyamatosan csak Niall vállait karmolásztam, egyszer még bele is haraptam a fiú ajkaiba.

-Niall..mindjárt.-nyögtem

Alig mondtam ki a szavakat, már elmentem.Niall nem sokkal később követett, kifulladva rogyott mellém.Hangos sóhajok hagyták el mindkettőnk száját, majd Niall erősen magához húzott, és ránk terítette a takarót.

-Nagyon szeretlek.-suttogta a fülembe, aztán elnyomott az álom.

*

A nap eseménytelenül telt.Egész végig különböző filmeket néztünk, és szinte felfaltuk az egész konyhát.Az ég már sötétségben úszott, ezért is lemondtunk arról, hogy Harry eljön a telefonjáért.Talán majd következő nap észreveszi, hogy hiányzik.Vagy mégsem.Biztos még mindig az Acacia-ról megtudott információkat emészti, és a külvilágtól elzárkózottan a szobájában gubbaszt, esetleg betegre issza magát.

-Nagy baj lenne, ha most megkérdeznék valami..arról?

A fiú kicsit feljebb tornázta magát a kanapén, homlok-ráncolva nézett rám.Sosem szerette, ha felhozom azt a témát, de ezt tényleg meg kellett tudnom.

-Ha te..tele...telekinetikus vagy, hogy-hogy nem tudtál megszökni Frank-től egymagad?

-Szerinted Frank miért tartott engem fogva?Miért nem ölt meg?Tudta mi vagyok, azaz egy pillanatra sem tudtam olyat tenni, amivel megszökhetek.Figyelte minden lépésemet, és ha valami egy kicsit is gyanús volt neki, félholtra vert, még mielőtt bármit is tehettem volna.

Nehezemre esett levegőt venni, csak egy halk 'sajnálom'-ot tudtam neki kinyögni.

-Mindjárt jövök.-keltem fel a kanapéról, felmarkolva az összegyűjtött chipses, popcornos zacskókat, illetve az üres üdítős palackokat.

-Hová mész?

Niall fáradt mosollyal az arcán figyelt engem.

-Kiviszem a szemetet, a benti kuka megtelt.

A fiú erre már elfelejtette az előbb feltett kérdésemet, résnyire összehúzta a szemeit.

-Nem mehetsz ki.Nem biztonságos.Nem ér rá holnapig?

-Niall, maximum 5 lépés.Ha szeretnéd, előtte kilesek az ablakon, és megbizonyosodok róla, hogy nincs itt senki.

-Veled megyek.

Visszafojtottam egy apróbb sóhajt, aztán a bejárati ajtó felé vettem az irányt.Niall szorosan a nyomomban volt, egy percre sem engedte el a kezemet, csak a verandán.Ott nekidőlt az ajtófélfának, és minden egyes lépésemet leste.Kezdtem úgy érezni, hogy üldözési mániája van, pont, mint nekem.-Az már részletkérdés.

-Na, esett bajom?-tártam szét a kezeim, mikor visszaértem.

-Honey, ne, légyszíves.Bármi történhetett volna.

-Úgy érted Frank, történhetett volna?

-Igen..

-Ne rágódj folyamatosan ezen, oké?-fogtam két kezem közé az arcát-Paranoiás leszel.

Gyengéd csókot lehelt az ajkaimra, de a hihetetlen érzés sec-perc alatt elmúlt:Egy erős kéz ragadta meg a nyakamat, és egy mozdulattal hátrarántott.Vészesen levegőért kaptam, ahogy a hideg padlóra estem.Niall arca megváltozott, csakis a félelmet láttam azon.Frank itt volt.

18.Rész

Harry és Niall a roskadozó faíróasztal fölé hajolva fordították a könyvet.Vagyis, inkább Harry körmölte idegesen a sorokat, amiket Niall lefordított neki.Olyan erősen nyomta rá a golyóstollat a vékony papírra, hogy néhány helyen beszakadt.Halkan beszéltek a gyertyafényben, így én alig hallottam a spanyol napló tartalmát, csak egy-egy szót tudtam elcsípni, amiknek nem-igen volt jelentősége.A göndör srác továbbra sem avatott be engem-sem Niall-, abba, miért is olyan fontos neki az a napló, pedig engem nagyon érdekelt volna.Fontos volt neki a benne lévő szöveg, vagy talán az, aki írta?

Minden egyes apróbb zajra összerezzentem, s emlékképek sorai ugráltak be előttem, akárhányszor lehunytam a szemeim.Úgy éreztem magam mint egy patkánylyukban, ahonnan nincs kiút.Olyan érzésem volt, mintha megint csapdában lennék.Frank birtoka teljesen megváltozott a szökésünk óta:Az összes állat eltűnt, az ajtók zárai elromlottak, nem volt áram, meleg-és hideg víz sem, ezért csak pár napig tudtuk ott meghúzni magunkat.Egyedül éreztem magam.

Mindig egyedül érzem magam, ha Harry felbukkan.Folyamatosan Niall-el csámcsognak a könyv ügyön, és tudomást sem vesznek rólam, mintha a háttérben ragadt barátnő lennék.Miket beszélek, az vagyok.A háttérben ragadt barátnő.

A két fiú olyannyira el volt foglalva a fordítással, hogy észre sem vették a távozásomat.Lent a pincében nagyon hideg volt, nem is értettem miért kellett pont oda menni.Tény és való, hogy ha esetleg valaki mégis idetéved, ott keres utoljára, de ha meg Frank jön, ő ott keres először.Összeborzongtam a gondolatra, sietve a radiátorhoz mentem, ami még hidegebb volt a pincében lévő levegőnél.

Magamban szitkozódva rántottam el testemet a hideg fémtől, kissé nagy lendülettel.A csípőm belevágódott a faíróasztal szélébe, az ottani papírhalmok pedig lehullottak a földre a lendülettől.A beütött testrész vészesen lüktetni kezdett, csodálkoztam volna, ha nem lesz egy jó nagy kékeslila folt a helyén.Bal tenyeremet rászorítottam a fájó pontra, azzal is kicsit enyhítve a fájdalmat, majd leguggoltam a leszórt papírokhoz.Egy bizonyos Acacia Martinez önéletrajza volt kinyomtatva, aki alig lehetett 18 éves.Barna hajtincsei hullámosan keretezték szeplős, kék szemű arcát,  frufruját pedig egy vékony, fekete hajpánt simította hátra.Szép lány volt, de mégis mit keresett Frank-nél az önéletrajza?Volt egy sejtésem.

Homlok-ráncolva tettem félre a lapot, s további kutakodásba kezdtem.Csekkek, számlák, csekkek, majd megint számlák.Sorra dobáltam félre az értéktelen papírokat, mikor megakadt a szemem még valamin.A besárgult lapok ki voltak tépve valahonnan, az írás pedig spanyolul volt.A megvilágosodás villámcsapásként hasított belém, felmarkoltam a kitépett oldalakat, és lebicegtem a fiúkhoz.

-Hé!-kiáltottam fel.-Megvannak a hiányzó oldalak!

A két srác egy emberként fordult felém, Harry pedig sebesen elém jött, és kiszedte a kezemben tartott lapokat.

-Ezeket hol találtad?

-Frank íróasztalán.-vontam meg a vállaim.-Volt egy pár csekk, számla, meg még egy önéletrajz, egy lányé.

-Milyen lányé?-ráncolta a homlokát Harry.

-Nem tudom, valami Acacia, de miért fontos ez?

-Acacia?!

Az eddigi szótlan Niall is odalépkedett hozzánk, megdöbbenve nézett hol rám, hol a göndör srácra, majd tekintete megállapodott Harry-n.

-Acaciának hívták a lányt, nem?

Milyen lányt?Én miért nem tudok semmiről?Mire észbe kaptam volna, Harry már Frank dolgozószobájában volt.Megilletődve bámultam az előttem álló fiúra.Magyarázatot vártam.Miért hagynak engem ki mindenből?Niall, mintha megérezte volna a felháborodásomat, elmesélt mindent.

-Acacia Martinez írta a naplót, aki egyébként Harry barátnője volt...vagyis, lehet, még él, nem tudni biztosan.Harry nagyon szereti őt, azért akarta mindenáron a naplót, amit megtalált Frank-nél, az elrablásod estéjén.Mindent elmesélt nekem, az elejétől kezdve a végiéig, de valamiért nem akarta, hogy te is tudj a dologról.Így hát nem szóltam, amiért kérlek, ne haragudj rám.Harry e rövid idő alatt a barátom lett, és megakartam tartani a titkát.Bár nekem sem mondott el mindent, például, hogy hogy szerzett tudomást a naplóról, a lényeg ugyanaz:Megakarja tudni, él-e még a lány, akit szeret.És talán a kitépett oldalak között lesz az, amire eddig még nem jöttünk rá.

Mielőtt bármit is mondhattam volna, Harry visszaért.Szemeiben könnyek csillogtak, kemény vonásainak semmi nyoma nem volt.Olyan...törékenynek látszott.Kezeiben Acacia életrajzát gyűrögette, a másikban pedig a kitépett lapok egyikét, amin csak pár mondat volt.

-Talán...talán még él.Talán London a megoldás, ott lesz!-rogyott le a földre, tenyerébe temette az arcát.

Összenéztünk Niall-el, aki ugyanolyan döbbent arcot vágott, mint én.A földön térdepelő fiúhoz siettünk, megpróbáltuk felsegíteni, kisebb-nagyobb sikerrel.Lerázta a kezeinket magáról, durván kidörzsölte szemeiből a könnyeket, s egy szó nélkül elment.Csendben telt el pár másodperc, aztán ajtócsapódást hallottunk, és egy autó berregését:Elment Londonba, megkeresni Acacia-t.

Niall kézen fogott, kimentünk a hideg pincéből.Azt hittem, hogy végre elmegyünk onnan, de helyette egy tágas nappaliba vezetett, ahol nem jártam abban az időszakban.A helyiségben minden szanaszét volt dobálva, a csillár is már félig ki volt szakadva a mennyezetből.A fiú a majonézszínű kanapéhoz vezetett, aminek a végébe egy kicsit szakadt pokróc volt terítve.

Befészkeltem magam Niall ölébe, ő pedig ránk terítette a takarót, ami adott némi meleget, bár a fiú karjai között pokróc nélkül sem fáztam volna.Kezei védelmezően kulcsolódtak a testem köré, és a szemeim abban a pillanatban elnehezültek, nehezemre esett nyitva tartani azokat.

-Mi lesz most, Niall?

-Nem tudom.A rendőrség továbbra is körözi Frank-et, reméljük, elkapják, és nem lesz már miért aggódnunk.Holnap haza megyünk, csak a ma estét kell itt kibírnunk, rendben?Aludj egy kicsit.-simított végig az oldalamon.

Ott, ahol végighúzta a kezét, különösen felforrósodott a bőröm.Florida óta nem gondoltam arra a bizonyos képességére, hiszen nem változott semmi.Niall nem fogja elveszíteni az önuralmát, én bízom benne.

Nem tudtam sokáig ezeken a dolgokon agyalni, helyette egy teljesen más helyre kerültem.Visszacsöppentem a gyerekkoromba, ahol még minden jó volt, és semmi problémám nem volt.De nem tartott sokáig, mert minden álom véget ér egyszer.Néha, a valóságban is.

17.Rész

Késő este értünk vissza a belvárosból, körülbelül hajnali 1 óra körül lehetett.Nagyon jól éreztem magam, viszont annyit gyalogoltam, hogy úgy éreztem a lábam bármelyik pillanatban leszakadhat a helyéről.Erősen fogtam Niall derekát, még ő megpróbált a kezei közt egyensúlyozni, nehogy orra bukjak a homokban.Talán egy kicsit többet ittam a kelleténél, de legalább az alkohol elfelejtetett velem minden rossz dolgot, és csak a jelen létezett.Alig vártam már, hogy ágyba bújjak, és Niall ölelő karjai között aludhassam végig az éjszakát.

Az ajtó melletti ablak párkányába kapaszkodtam, meg nevetgéltem, miközben Niall a kulccsal babrált, és mikor megtalálta, fejét felemelve, kiakarta zárni az ajtót, de a kulcs kiesett a kezéből.Erre már kellőképp én is kijózanodtam, nevetésemet felváltotta az idegesség.Niall nem szokott csak úgy elejteni dolgokat.Egy mozdulattal letépett valami fehér papírfecnit az ajtóról, féloldalasan megfordult, hogy a hold fényénél eltudja olvasni a sorokat.

Nagyon rossz érzésem támadt, és ahogy a fiú kétségbeesett arcát figyeltem, még jobban eluralkodott rajtam a pánik.Óráknak tűnő percek múlva végre felém fordult, még a sötétben is láttam fátyolos szemeit.

-El kell tűnnünk innen.

-Mi történt, Niall?

-Frank követett!Tudja, hogy itt vagyunk, Honey!Lehet, most is valamelyik fa mögött lapul, és arra vár, hogy egyedül maradj!-kiáltotta, aztán egy mozdulattal kizárta az ajtót, és behúzott rajta.

Nem tudtam épp eszűen gondolkozni.Az alkohol átvette az elmém felett az irányítást, és még csak meg sem rémültem.Kőszobor módjára álltam a nappaliban, miközben a fiú a nyitott bőröndökbe dobálta az összes cuccunkat, amiket az előző napok folyamán elővettünk.Váratlanul megszédültem, s a kemény padlóra rogytam.Nem tudtam mi történt velem, nem emlékeztem már semmire.

*

-Ébredj..-éreztem meg Niall hüvelykujját a homlokomon.

A fejem vadul hasogatott, és semmire nem emlékeztem a tegnapból.Hunyorogva nyitottam ki a szemeimet, s az előttem lévő ülésből egyből rájöttem, hogy repülőn ülök.Miért ülök repülőn?Miért nem vagyunk Floridában, miért jövünk haza?Annyi kérdés halmozódott fel hirtelen a fejemben, hogy az még gyorsabb lüktetésbe fogott.Tenyeremet a halántékomhoz szorítottam, arcomat pedig Niall fekete pólójába fúrtam, hogy minél kevesebb fény érje barna szempárom.A fiú simogatni kezdte a hajamat, néha belepuszilt, aztán kezeibe fogta az arcom két oldalát, és feljebb emelte a fejemet.Tengerkék íriszeiben pánik, és rajongás keveredett, és ezt a kettőt egyszerre nem tudtam hová tenni.Még mielőtt bármit is kérdezhettem volna, gyors hadarásba kezdett, és a szavai olyannyira összefolytak-de lehet, csak én nem értettem-, hogy nehezemre esett kivenni, mit is akart közölni velem.Valami papírról beszélt, meg játékteremről, a Remember könyvről, és végül...Frank neve hagyta el a száját.

A név hallatára kifutott a vér az egész testemből, össze kellett kulcsolnom kezeimet a mellkasom előtt, azzal is fékezve végtagjaim megállíthatatlan remegését.

-Ezt most mondd el lassabban.

-Amikor jöttünk haza a városból...-miután meglátta értetlen arckifejezésem, helyesbített a mondandóján.-Bevittelek a városba, mert esett az eső, és te az egyik játékteremben megismerkedtél egy Sarah nevű csajjal, akivel eléggé leittátok magatokat.Éjfél körül végre eltudtalak rángatni onnan, de mikor visszaértünk egy papírfecni volt az ajtóra erősítve, ezzel a szöveggel.-előkotort valamit a zsebéből, és olvasni kezdte.-Szép kis trükk volt ez a menekülésre, de azt hittétek, nem követlek titeket?Milyen kár, pedig ha nem lettetek volna elfoglalva idefele úton annyira egymással, talán észrevettetek volna valakit a repülő leghátsó ülésén.Vigyázzatok, az éjszaka nem játék. -F. 

Beleremegtem a sorokba, egy hang sem jött ki a számon.Éreztem hogy lassan a fejfájásom eltompul, és helyére maró félelem ülepszik.Niall folytatta.

-Ahogy ezt megláttam összedobáltam minden cuccot, de mikor kiértem a szobából, de eszméletlenül feküdtél a padlón.Megrémültem, azt hittem Frank bejött a kunyhóba, és leütött, vagy valami ilyesmi, így mégjobban siettem.A karomba kaptalak, és a súlyos bőröndöktől alig bírtam átvergődni a homokon a motorcsónakhoz, hogy visszamenjünk a városba, a reptérre.2 órát kellett várni, mire indult Dublinba egy repülőgép, és a várakozás közepette Harry felhívott, hogy megtalálta a Remember-t.Akkor még nem tudtam, miért volt neki olyan fontos, de beavatott a részletekbe.Arról majd később.-hatalmas levegőt vett.-Szóval fél óra múlva visszaérünk Dublinba, Harry már a repülőtéren fog várni, és elmegyünk oda, ahol biztosan nem fog keresni Frank.

-Nekem ez túl sok, Niall.Hova mehetnénk még, ahol biztos nem keres?Mi van, ha most is itt ül a repülőn?!Követni fog minket!

-Nem, nem ül itt a repülőn, jó!?Nem ül itt, nyugodj meg, kérlek.

A következő percben csókjával belém fojtotta a szavakat.A szívverésem a kétszeresére gyorsult, nem számítottam erre.Niall keze bilincsként kulcsolódott vékony testem köré, egy pillanatra sem szakadt el a számtól.Pillangók tomboltak a hasamban, úgy éreztem bármelyik pillanatban elájulhatok.Mikor a fiú véget akart vetni a csókunknak, kezeimmel végigszántottam a haját, és az addiginál is jobban magamhoz húztam, újra telt ajkaira tapadtam.A csókja olyan volt, mint a drog, olyan drog, amiről sosem fogok tudni leszokni.

A hangosbemondó vetett véget mindennek, a szokásos 'készüljenek fel a leszállásra' dumájával.Ahogy Niall elvált tőlem, csak a szapora lélegzetvételünket lehetett hallani.A leszállás megkezdődött.

A repülőtéren nem voltak sokan kora reggel, csak a velünk utazó emberek siettek a bőröndjeikért.Frank nem volt köztük.Harry valóban ott volt, egy oszlopnak támaszkodva figyelt minket.Jobb hóna alatt a fekete borítású, ütött-kopott könyv helyezkedett el, elején az aranyozott felirattal.Ameddig Niall elment a csomagjainkért, addig én sebes léptekkel a göndör fiúhoz siettem.A tekintete komor maradt, két szemöldöke között akkor is ott volt az a kiemelkedő erecske.Smaragdzöld szemei végigvizsgálták arcomat, szúró tekintete szinte átdöfte a koponyámat.

-Minek neked ez a könyv, Harry?És miért vagy itt, ha megtaláltad?

-Spanyolul van írva.Niall tud spanyolul, ergo lefogja nekem fordítani majd a pincében.

-Hogy hol?!-jajdultam fel.

-Niall nem mondta? Ha Frank régi házába megyünk, ott biztos nem keresne titeket.

-Életem legrosszabb napjait töltöttem ott.Nem fogok visszamenni!

-De, igenis visszafogsz.-emelte meg a hangját.

Újabb tiltakozásba akartam kezdeni, de akkor megéreztem Niall kezét a derekamon.Ez az érintés aránylag lenyugtatott, de továbbra sem akartam visszamenni oda.Bármennyire is jogos volt az az érv, hogy ott nem keresne.Harry felkapta az egyik bőröndöt, míg Niall a másikat, aztán a fiú maga után húzva ment ki az épületből.

Egy fekete Range Rover állt a repülőtér előtt, ahova a csomagokat pakoltunk, aztán azzal indultunk el oda, ahová a legrosszabb rémálmaimban sem akartam volna visszamenni.

16.Rész

Eszembe jutott a barlangban folytatott beszélgetésünk, hangfelvételként pörögtek le gondolataimban újra és újra a szavai.

-Az igazság az, Honey, hogy nem én csinálom.-sóhajtotta.-Félek, borzalmasan félek.

-Nem értelek.Mi az, hogy nem te csinálod?Téged láttalak a tükörben!Te küldted a narancslével az üzenetet, te láttad előre, hogy lesz ütközés!

-Az igaz, de, az is csak hirtelen bevillant.Egyszerűen csak álmodtam, nem én csináltam.

-Hazudsz.Niall, van még valami, igaz?

Volt még valami, amit továbbra sem mondott el nekem.Sosem hittem a természetfeletti dologban, de ezúttal nagyon úgy tűnt, hogy egy olyasvalakibe vagyok szerelmes, aki cseppet sem természetes.Megszorítottam Niall remegő kezeit, tekintetemet az övébe fúrtam.

-Nem akartam, hogy megtudd.-suttogta.

-Micsodát, Niall?Mit nem akartál hogy megtudjak?

-Telekinetikus vagyok.Pusztán összpontosítással képes vagyok tárgyakat megmozdítani, összetörni, vagy lángra lobbantani, de egyenlőre még ura vagyok önmagamnak.Az előbbi után viszont úgy érzem, már egyáltalán nem.Félek saját magamtól, érted?Féltelek téged, attól, ha egy kicsit is kiborítasz nem fogom tudni kezelni, és bántalak téged.Erre az egészre igazán akkor jöttem rá, amikor általános iskolás koromban félénk voltam, és visszahúzódó.Ez miatt folyamatosan bántottak, és otthon sem hallgatott meg senki, teljesen megnyomorították a lelkemet.Egyre erősebb lett ez a gyerekkorom óta jelentkező rejtett képesség.Aztán amikor Frank elrabolt, elkezdtem veled álmodni, te voltál az egyetlen akivel messziről is tudtam kommunikálni ez a fajta képességgel, nem tudom miért.Te jelentetted számomra a megnyugvást úgy is, hogy azt sem tudtam pontosan ki vagy.Rád gondoltam, amikor az asztalomon lévő vizes poharat egyetlen pislantással a földre rántottam.Rád gondoltam, amikor a fürdőben lévő tükröt összetörtem, és rád gondoltam amikor láttam az autó ütközését.Ez lehetett az oka annak, hogy láttál engem a tükörben, és nálad is a földre esett egy pohár.Ugyanezt a tükörrel.Bár az ütközésnek nincs köze ehhez a képességhez...lehet, az csak egyszeri alkalom volt.

Kellett egy kis idő, hogy megemésszem a hallott dolgokat.Telekinetikus?Azt hittem az csak egy kitalált dolog, mint abban a filmben.Carrie, azt hiszem.Ott tudott dolgokat mozgatni a lány, és a vége hatalmas katasztrófa lett.A képességével a saját anyja szívét szorította össze, teljesen magán kívül volt.Nem emlékezett semmire.De hogy Niall is...Niall telekinetikus?A fiú összeráncolt homlokkal várta a reakciómat, miközben az ökleit tördelte.

-Félsz tőlem?-szólalt meg egy idő után.

-Nem, Niall.Csak ez annyira hihetetlen.

-Felejtsd el, kérlek.Nem akarom hogy ebben a tudatban élj.Megpróbálom vissza fogni, de ha rémálmaim vannak akaratlanul csinálok dolgokat.Kérlek, Honey.

-Ez nem olyan dolog amit csak úgy elengedek a fülem mellett.Fordított esetben te mit csinálnál?

Befészkeltem magamat az ágyba, a meleg idő ellenére nyakig betakaróztam, és csak bámultam a falat.Hallottam a mocorgást mögülem, de nem mozdultam meg, alvást színleltem.Pedig még jó ideig nem tudtam.Folyamatosan Niall-ön kattogott az agyam, nem tudtam feldolgozni amiket mondott.Miért nem mondta el nekem előbb?Miért most, amikor már magamtól is rájöttem, hogy valami nincs rendben?

-Honey, alszol?-suttogta a fülem közelébe a fiú, mire gyorsan lehunytam a szemeim.

Nem adtam neki választ, csak szuszogást hallattam.Niall sóhajtott, aztán közelebb jött hozzám, és átölelte a derekam.Belebizseregtem az érintésébe, mégsem akartam elárulni magam, ezért mozdulatlan maradtam.Ajkait a nyakam hajlatához helyezte, a vékony takarón át is éreztem heves szívdobogását, és meztelen felsőteste körvonalait.Mikor már azt hittem tényleg elhitettem vele, hogy alszom, megszólalt.

-Ha már nem akarsz nekem válaszolni, legalább fordulj meg vagy valami, hogy lássam az arcodat.De ne színlelj.

Nem fordultam meg.

*

Hangos dörrenésre ébredtem.Először azt hittem, csak a képzeletem játszik velem, de mikor nagy nehezen kinyitottam a szemeim, és megláttam az ablakot sűrűn áztató folyadékot, rájöttem, hogy nem.Elkeseredtem, hiszen nem akartam egész nap a kisméretű viskóban lenni.Persze, ha otthon lettem volna, bebújtam volna a fotelba, kezemben 5 tábla csokival, és filmeket néztem volna, de úgy, hogy ott volt tőlem egy köpésre az óceán, és még Floridában is voltam, egy pillanatot sem akartam olyannal tölteni, amit otthon is megtehetek.A levegő is nagyon lehűlt, testem minden része libabőrös lett a vékony takaró alatt.

Szerencsére tettem be meleg ruhákat is, amit a fogmosás, ágyazás, és még egyéb teendők után magamra aggattam.Niall nem volt bent a szobában, se a szobához tartozó fürdőben.Gondoltam megint reggelit csinál, bár ezúttal nem hallottam sercegést.Próbáltam nem folyamatosan a természetfelettivel bíró 'képességén' agyalni, mert megkért rá, én meg nem akartam veszekedni vele.Szóval lakatot tettem a számra, mikor megpillantottam őt az étkező asztalnál.Ahogy meglátott az ajtóban, felpattant, és elém rohant.
Láttam a szemein, hogy egy szemhunyásnyit sem aludt.Elszégyelltem magam, én voltam az oka.Talán ha tegnap éjjel megfordulok, nem hitte volna azt, hogy félek tőle, és tudott volna aludni.


Kezeivel közre fogta mindkét kézfejemet, s gyengéden megszorította azokat.A torkom elszorult, lassacskán már teljesen kiszáradt.Nem akartam neki fájdalmat okozni, én csak...csak olyan hirtelen zúdult minden a nyakamba.Észre sem vettem, hogy szemeim megteltek könnyekkel, és a sós cseppek lassan pörögtek le az arcomról.Niall ajkai szétnyíltak, maga sem volt tisztában azzal miért kezdtem el sírni.

Erőt véve magamon teljesen közel mentem hozzá, így már egy milliméter sem választott el minket.Karjaimat a dereka köré fontam, arcomat pedig a mellkasába temettem.A fiú nem tudta mire vélni a tettemet, csak kis habozás után eresztette le kezeit a hátamra.Kis idő múlva már erősebben vont magához, belepuszilt a hajamba.A testem minden egyes része lángra lobbant ettől, és már nem éreztem mennyire hűvös van.

-Éhes vagy?-kérdezte egy idő után.

-Egy kicsit, miért?

Még mindig kicsit óvatos volt a pillantása, féloldalas mosolya közepette.Továbbra sem engedte el a kezeimet, az ajtó mellett lévő fogashoz húzott, amin kettő szürke esőkabát lógott.Lehet, régebben is ott voltak már, csak én nem vettem észre azokat.A fiú leakasztotta mindkét ruhadarabot a fogasról, és miközben egyiket az alkarján egyensúlyozta, a másikat széttárta, és várta, hogy belebújjak.Nem tudtam mire készül, épp ezért minél hamarabb megakartam tudni.Belebújtattam jobb karomat, majd a balt is az esőkabát ujjaiba, aztán összegomboltam elől.

Niall bezárta mögöttünk a kis ház ajtaját, aztán újra kézen fogott, és futni kezdett.A zuhogó eső másodpercek alatt áztatta el az egész esőkabátot, meg csupasz kezeimet, de nem volt hideg.Kellemes, langyos eső volt, amit eddig Dublinban még nem tapasztaltam.Az eszeveszett rohanás miatt nem tudtam sokáig élvezni a zuhatagot, ugyanis percekkel később már egy, az óceán partján várakozó fedeles motorcsónakban ültem.Hátravetettem a fejemet, hogy a kapucnim könnyedén lehulljon a fejemről, aztán a kissé zavart fiúra néztem.

Mosolyommal megnyugtattam Niall-t, aki lehúzott maga mellé, a kávészínű bőrülésre.Elképedve húztam végig ujjaimat a puha tapintású anyagon, egyszerűen nem tudtam elképzelni, Niall miért költött ennyit.Sosem érdeklődtem különösebben az anyagi helyzete felől, mert nem is akartam tudni.Őt szeretem, nem pedig a pénzét.

-Mehetünk?-fordította el a kulcsot a kormány alatt.

-Hova is?

-Hát, úgy terveztem, ha jó idő lesz bemegyünk csónakkal valahova, ahol csak víz van körülöttünk, és nem látszanak a partok.De...szakad az eső, úgyhogy csak vízszintesen elmegyünk a strandhoz, és benézünk a városba.Mit szólsz?Beülünk valahova...eszünk valamit.Aztán..van egy meglepetésem is.

Felcsillantak szemeim a szavaira, majd' kiugrottam a bőrömből.Részben azért, mert nagyon megszerettem volna nézni a várost, amit eddig csak képeken láttam, és részben azért is, mert megkordult a gyomrom az 'eszünk' szóra.De a meglepetés...nem szeretem ezt a szót.

-Amúgy..Niall.Floridában, hol vagyunk?

-Szerinted?-vigyorgott.-Miami Beach.

-Hű.

Csak ennyit tudtam kinyögni.Sosem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok Miamiba, azzal a fiúval, akit az életemnél is jobban szeretek.Viszont mindig ott van az a hülye 'de..'

15.Rész

Sziasztok!Bocsi, hogy ez a rész kicsit rövidebb lett mint a többi, de mindenképpen így szerettem volna befejezni, és nem tudtam mit beékelni még a történetbe.De a következőt megpróbálom hosszabbra írni!:) Amúgy nem tudom mi történt, de amikor elkezdtem a történetet mindig jött 10-12 komi /ne értsetek félre, örülök annak is, ha csak 3, esetleg 2 jön/, de már nem jön olyan sok.Tudom, ott volt az az ügy, hogy feltörték a google fiókom, és ez miatt egy csomó ideig törölve volt a blog, de van ennek valami köze ahhoz, hogy már nem tetszik annyira amit csinálok?:| Mindegy, Jó olvasást.

Vanii.xx


Még mindig fullasztóan meleg volt, mintha egy szaunában töltöttem volna az éjszakát, nem pedig az óceánparton, egy kis kunyhóban.Talán hülye ötlet volt tegnap este hosszú ujjú pólót húzni, többet nem fordul elő.A szemeimet továbbra is csukva tartottam, egy ideig hallgattam a víz hullámzását, aztán kelletlenül felültem az ágyban.Niall nem volt mellettem, amin kicsit meglepődtem, hiszen egy álomszuszék, mindig tovább alszik mint én.Belebújtam a kék mamuszomba, s még mindig kómásan vánszorogtam ki a konyhába, ahonnan a sercegés, és ínycsiklandó illatok jöttek.A szőkeségem nem hiszem, hogy észrevette a közeledésem, mert továbbra is a serpenyő fölé hajolva sütötte a palacsintát.

-Szia.-öleltem át hátulról.

Kicsit összerezzent a hirtelen érintésemre, de aztán mosolyogva felém fordult.Az izzadságcseppek az ő homlokát is ellepték, nem csak a hőség, de az miatt is, hogy körülbelül 38 fokban nekiállt sütni.

-Menjünk ki fürdeni.-csillantak meg a szemei, miközben ezt mondta.-Persze, miután megkóstoltad a palacsintámat.

-Nem is tudtam, hogy tudsz sütni.

-Most már tudod, na, gyere.Pont kész van.


Elzárta a sütőt, és a külön tányérra pakolt palacsintákat a már megterített asztal közepére tette.Abban a pillanatban megkordult a gyomrom, amin Niall halkan felkuncogott.

-Az illata jó, de milyen az íze?-cukkoltam.

Nem válaszolt, helyette elém tolt kettő darabot, amiket rendesen megtömött lekvárral.Mivel nagyon éhes voltam, egyből nekiestem a meleg ételnek, és be kell valljam, Niall aztán tud valamit.Nem nagy ördöngőség palacsintát sütni, de van olyan férfi aki még azt is eltudja rontani, Niall-é viszont nagyon finom volt.Önelégült mosoly terült szét az arcán, mikor már vagy az 5. palacsintájával is végeztem.Teli gyomorral dőltem hátra a széken, már csak a szemem kívánta a fiú tányérjában lévő csoki szirupos palacsintát.

-Megyek, felhúzom a fürdőruhám.-álltam fel.

Visszasétáltam a szobába, és az előző napi fáradságtól egy csomó minden elkerülte a figyelmemet.Például a tejeskávébarna, szemcsézett tapéta, vagy éppen az ágyunk mellett lévő terasz.Olyan nagyon otthonos volt, és még a kilátás is gyönyörű.Nem tudtam hogy intézte el ezt az egészet Niall, de biztos, hogy nem volt valami olcsó.Erről még fogok vele beszélni, gondoltam.

Leguggoltam a bőröndöm elé, kivettem az első fürdőruhát amit megláttam.Fekete-fehér pöttyös, pánt nélküli bikini, az egyik kedvencem.Anyukámra  emlékeztet, ő hordott mindig pöttyös dolgokat, illett a személyiségéhez.Anya mindig vidám volt, sosem láttam őt szomorúnak.Mandulaszínű szemeiben mindig ott volt az a csillogás, hogy mennyire boldog, amikor velem volt, vagy apuval.Szemeimet elfutották a könnyek mindezekre visszagondolva, de egy zsebkendő segítségével kitöröltem onnan azokat.Nem akartam sírni, azon a héten végre boldog akartam lenni egy kicsit.Távol voltunk minden rossztól, ott senki sem ismert minket, csak mi ketten voltunk.

Gyorsan magamra aggattam az elővett darabot, bekentem a testem minden porcikáját naptejjel, s oldalamon a strandtörülközőmmel kiléptem a szobából.Niall is már menetre készen állt az ajtóban, bár a pólóját még nem vette le, a fürdőnadrágja rajta volt.

-Bekented magad?

- Majd te.-vigyorodott el.

Elvörösödve csóváltam meg a fejemet, majd karon ragadtam Niall-t, és kihúztam a viskóból.A nap azonnal égetni kezdte a bőrömet, alig vártam, hogy végre belevethessem magam a hullámok közé.Egy pálmafa alá dobtam le a törülközőt, hogy legalább megtudjunk bújni valahol a napsugarak elől.

Ráparancsoltam Niall-re, hogy feküdjön hasra, mert még mindig tartotta magát ahhoz, hogy én kenjem be.Láthatóan jól szórakozott ezen az egészen, de nem akartam hogy leégjen, aztán a hét elkövetkezendő részében a jajgatását hallgassam, ha valami hozzáér a testéhez.

Ráültem Niall derekára a könnyebb hozzáférés érdekében, s a fiú azonnal elkezdett szívatni.

-Hmmm.Nem fordulhatok meg?

-Niall!-csaptam tarkón, mire oldalra fordult, én pedig leestem a homokba.

-Most mi az?

Lebiggyesztette az ajkait-megjegyzem, eszméletlenül cuki volt úgy-, és kivette a kezemből a naptejet.Egy keveset nyomott a tenyerébe, aztán gyors mozdulatokkal bekente az egész testét, kivéve a hátát, mert azt nem tudta.Végül visszanyújtotta nekem.Fejcsóválva álltam fel a földről, és magamban mosolyogva fejeztem be, amit ő elkezdett.

*

Egészen naplementéig kint voltunk a parton, és nagyon jól éreztem magam.Nagyrészt a vízben voltunk, fröcsköltük egymást, akárcsak az 5-6 éves gyerekek.A nap teljesen leszívta az energiám, mégsem voltam álmos, csak fáradt.Ameddig Niall a fürdéssel volt elfoglalva, addig én kimentem a partra.Az egész ég rózsaszínbe borult, ahogy a nap ereszkedett le a horizont mögé, és a hőmérséklet sem volt már annyira párás.Ha a bal oldalamra néztem, egy nagy sziklát láttam, ha a jobbra, egészen messze strandolók voltak.Az alakok annyira messziről, amennyire én voltam, még a hangyáknál is kisebbeknek tűntek.A mozgó pötty talán a legjobb kifejezés rájuk.Nem tudtam pontosan mennyi ideig, de biztos sokáig figyelhettem a halvány eget, mert mire feleszméltem már besötétedett.Úgy véltem Niall már biztosan befejezte a tusolást, ezért besiettem a kunyhóba, azon belül pedig a fürdőbe.

Az előző estéből tanulva egy jóval szellősebb pizsomát húztam fel, aztán besétáltam a szobában lévő Niall-höz.Ő már megfürdött, karjait a tarkóján összekulcsolva békésen aludt.Percekig csak néztem, aztán valami megváltozott.A homloka ráncokba futott, azt hittem felébredt, de a szemeit továbbra sem nyitotta ki.Kezei ökölbe szorultak, s amint megrándult az egész teste, az éjjeli szekrényen lévő lámpa a földre hullott, a terasz ajtaja pedig kivágódott.A fiú teste még jobban vergődni kezdett, én meg már teljesen megvoltam rémülve.A vállait ráztam, kétségbeesetten kiabáltam a nevét, de semmi reakció.Borzalmasan féltem, nem tudtam mi volt ez, ő csinálta?Mi volt a baja?Hogyan?

Felpofoztam.Felpofoztam Niall-t, aki abban a pillanatban izzadtan, ziláltan ült fel az ágyban.Száját hangos sóhajok hagyták el, tekintetéből csak is félelmet tudtam kiolvasni.Kezeimet értetlenül ejtettem az ölembe, magyarázatot vártam a fiútól.Niall továbbra is szótlan volt, körülnézett a szobában.Mikor meglátta a ripityára törött lámpát, majd a kivágódott terasz ajtót, nagyot nyelt.

-Ezt te csináltad?-kérdeztem, a hangom továbbra is remegett.