13.Rész

Sziasztok!Igen, most így az éjszaka közepén hoztam 1 részt, de csak mert megígértem hogy ma kiteszem:D Amúgy Boldog Szülinapot Harry-nek:)♥ Jó olvasást, remélem tetszeni fog.

Vanii.x

Ahogy a karom fel volt kötözve a roskadozó gerendára, nem tudtam épp eszűen gondolkozni.Én miért nem lehetek boldog?Mi rosszat tettem?Sokszor elelmélkedem ezen a két kérdésen, de valahogy mégsem tudok megfelelő válaszra bukkanni.Fájdalmat fájdalom követ, aztán ha egy kicsit is boldog vagyok, újra kezdődik minden.A szenvedés, az a szenvedés, amit senkinek sem kívánok.Sosem voltam olyan ember, aki másnak rosszat akart, mégis velem tolt ki a sors.És én nem értem, miért.A fejem annyira elnehezült, hogy alig tudtam fent tartani, pedig muszáj volt.Attól féltem, ha egy pillanatra is nem az előttem álló gonosztevőt figyelem, akkor valami megváltozik, s pillanatokon belül már egy másik világon leszek.Lehet, így kellene lennie?Rengetegféleképpen elhagyhattam volna már ezt a világot, de sosem sikerült.Pedig ott...ott jobb lenne, nem?Újra láthatnám a szüleimet, mindenkit, aki fontos nekem, de itt hagyott.Ezek ellenére erősnek kell maradnom, mert mégis van valaki, akinek fontos vagyok, és ha másért már nem is, de Niall-ért kézzel-lábbal kapaszkodni fogok minden apró dologba, amivel életben tarthatom magamat. Erőt vettem magamon, kényszeredetten Frank szemeibe néztem.

-Mit akarsz tőlem?-nyögtem.

-Szerintem te azt nagyon jól tudod, Honey.Hosszú, nagyon hosszú idő telt el, mégsem hiszem el, hogy nem emlékszel arra, mire kértelek.

-Inkább utasítottál!Nem fogok megölni senkit!-üvöltöttem torkom szakadtából, majd szemen köptem őt.

Öblösen felnevetett, undorodva emelte mutató ujját a szemeihez, és törölte le a nyálamat.Kezei egy pillanatra ökölbe szorultak, ha jól láttam, meg is remegett, de aztán lenyugtatva magát közelebb lépett hozzám.Minden végtagomat megfeszítettem, a fejemet pedig felszegtem, hogy véletlenül se legyenek egy szintben a szemeink.A lábaim alig érték  a talajt, így semmit sem tudtam az ellen tenni, mikor kezeit meztelen hátam mögé vezette.Egy karlendítéssel magához húzott, s a hirtelen mozdulatra a kötelek jobban dörzsölték a csuklómat.Éreztem, ahogy a vérem kicsordult, és lekúszott a vállaimra.Összeszorítottam a szemeimet mikor Frank, körmeit a hátamba vájta, és erőteljesen végighúzta azokat a tarkómig, majd újra vissza.Újra kiáltani akartam, de a hangok nem jöttek.Mintha a hangszálaim már nem lettek volna a helyükön.A fejem oldalra csuklott, a szemeim megteltek könnyekkel.A megvilágosodás belém hasított, mikor megláttam a Frank kezében lévő véres, kézfejméretű pengét.Nem a körmeit húzta végig a hátamon.

Ha nem is látom, egy idő után rájöttem volna, hiszen megéreztem, hogy felhasadt a bőröm.Csípett, égetett, és mindez nem tudtam mikor fog abbamaradni.A sok vérveszteségtől újra kezdett elhomályosulni minden, de nem mertem becsukni a szemeim.Féltem tőle, féltem már mindentől.Szemhéjaimra mintha ólombábúkat pakoltak volna, folyamatosan le akartak csukódni.Nem bírtam.Tompítva hallottam még valamiféle kiáltást, meg puffanást, aztán mindenről megfeledkezve hagytam lecsukódni a szemeimet.

*

-El kell mennünk innen, Honey.Legalább egy kis időre.Én ezt nem bírom.Nem akarom hogy még egyszer ez történjen.-hallottam Niall meggyötört hangját.

Élettelen karomat felemelte, kicsit megfordítva, ajkait a tenyeremre szorította.Kinyitottam a szemeimet.Niall nem vette észre, csak csukott szemmel tartotta a kezemet.Észrevettem az arcára száradt könnyeket.Nem tudtam mi történt, azt főleg nem, hogy hogy talált rám.De biztonságban voltam, és  más nem is számított.

-Niall.-suttogtam.

Elgyengült hangomra felkapta a fejét, ajkai szétnyíltak.

*Visszatekintés, Niall szemszöge*

Harry azonnal Frank-nek rontott, a megbeszéltektől eltérően.Mintha nem tudott volna uralkodni a saját érzésein, a férfi fejét egy jól irányzott mozdulattal a falba ütötte.Aztán mégegyszer, és mégegyszer, pedig Frank már rég eszméletlen volt

-A rohadt életbe, Harry!-ordítottam neki.-Nem ezt beszéltünk meg!Hagyd már abba, nem azért jöttünk ide hogy embert öljünk!

Minden erőmet összeszedve elrántottam a fiút tőle, Frank teste pedig a földre esett.Harry még mindig remegett, ha jól láttam, még egy könnycsepp is kicsordult a szemeiből, de gyorsan letörölte, mintha csak az arcát dörgölné.Nem tudtam mit titkol, miért gyűlöli ennyire Frank-et, de az biztos, hogy Frank-nek nem lehetett Harry is a fogja.:Akkor nem küldte volna Honey-t, pont hozzá.

Mikor a göndör srác nagyjából lenyugodott, elengedtem a vállait, s Honey eszméletlen testéhez rohantam.A kezei fel voltak kötözve egy gerendára, póló pedig nem volt rajta.Könnyes lett a szemem, megígértem magamnak, hogy soha többé nem engedem, hogy bajba keveredjen.Most mégis, ha nincs a telefonomba az a helymeghatározó program, kitudja mi lett volna vele.Ahogy Harry leszedte Honey véres csuklójáról a köteleket, a kezeimbe vettem.Azonnal éreztem, a hátán lévő ugyanolyan meleg folyadékot.Bele sem mertem gondolni, mit tett vele még Frank.

-Hagyjad, Harry.Sietnünk kell.

*Visszatekintés vége, Honey szemszöge*

-Tényleg jobb lesz, ha elmegyünk.Csak egy kis időre, hogy utána már ne keressen minket.-bólintottam legelső javaslatára, amiről azt hitte, nem hallottam.

-Azt akarom hogy arra az időre elfelejtsünk mindent ami velünk történt, és valami szép is legyen az életünkben, rendben?-csókolta meg a homlokomat.

-Na, és hova megyünk?-haraptam be az ajkaimat, és felakartam ülni, de Niall vállaimnál fogva fekve tartott.

Kissé meghökkentem a reakcióján.

-Egyenlőre még sehová, maradj ágyban.Felszakítod a sebedet, eléggé csúnya.

Akkor eszembe jutott a hátam, amit egészen a megemlítéséig nem fájlaltam.Visszaemlékeztem az ismeretlen helyen történt dolgokra, mire szemeimet akaratlanul is elfutották a könnyek.Niall elemelte kezeit a vállamról, megkerülte az ágyat és mellém feküdt.Nehézkesen az oldalamra fordultam, kizárva mindenféle fájdalmat, csak azért, hogy a szemeibe tudjak nézni.Kék íriszei gyönyörűen csillogtak a halvány holdfényben, azokat nézve minden bánatom elszállt, olyan volt, mintha csak ő meg én lennénk az egész világon.Órákig tudtam volna így feküdni, azt akartam, soha ne érjen véget az a pillanat.Lassan Niall lélegzetvétele egyenletessé vált, csendesen szuszogott mellettem.

*

-Honey!-hallottam anyu játékos kiáltását, mire a szemeim kipattantak.

A másodperc töredékéig tényleg azt hittem itt van velem, de be kellett látnom, hogy megint csak képzelődtem.Ő már soha nem jön vissza, és apu sem.Néha viszont, a legrosszabb napjaimon érzem, hogy velem vannak.Mintha az ágyam mellett virrasztanának egész este, s azt próbálnánk velem közölni:engedjem el őket, mert különben nem tudják még elhagyni a földet, nem tudnak a mennyekbe menni.

De nem tudom elengedni őket, még nem.Ameddig nincs minden a rendjén szükségem van rájuk.

Szomorkásan kúsztam közelebb a még mindig nyugodtan alvó fiúhoz, úgy, hogy az orrunk pontosan össze ért.Niall félálomban megrázta a fejét, viccesen feljebb húzta az orrát.Elmosolyodtam, hiszen ő éppenséggel nem is tudta mit csinált.

Kislányos álmélkodásomból kizökkentett, ahogy Niall suttogni kezdett álmában, egyik kezét átlendítette a derekamon.Gyorsabban vettem a levegőt, hiszen még sosem voltunk úgy együtt, és tetszett az, hogy ennyire közel van hozzám.Arcomat puha, dús hajába temettem, annak illatával akartam csillapítani szapora lélegzetvételemet.Kisebb-nagyobb sikerrel.A fiú pár perccel később kinyitotta gyönyörű szemeit, álmos tekintettel bámult rám.Folyamatosan pislogott, féloldalas mosolyával jelezte, mennyire tetszik neki a kialakult helyzet.

-Jó reggelt.

Elpirultam, kicsit előrébb hajolva, gyengéd csókot leheltem az ajkaira.

-Neked is jó reggelt.

Elégetett hümmögése közepette húzott még jobban magához, vigyázva a hátamon lévő sebre.Ha összegezzük az elmúlt 19 évem történéseit, talán ez volt a legboldogabb pillanat az életemben.Órákon keresztül feküdtünk összeölelkezve, és csókolózva.Ha valaki így látna minket, azt állapítaná meg, mennyire könnyű az életünk, és mennyire boldogok vagyunk.De ez nem igaz.Olyanokat éltünk meg, ami egy horrorfilmbe illik, és olyanokat, amiket senki más.