2013. október 22., kedd

4.Rész

Már majdnem elbóbiskoltam Niall vállán, mikor dübörgésre lettem figyelmes, ami a fejem fölött vállt egyre hangosabbá.Akaratlanul is összerezzentem, erősebben kapaszkodtam az alkarjába.Valahogy biztonságban éreztem magam mellette.
-Nyugi, Honey.Nem engedem hogy bántson.
-De miért hozott ide minket?
-Mert kiszöktél a szobából.
-Uh..-hajtottam le a fejem.-Ne haragudj, az én hibám.
-Voltam már itt.-vonta meg a vállát.-Nem adott enni 1 hétig, és 3 óránként megvert.Hozzá vagyok szokva.
Egyszerre hasított belém minden fájdalom.Már a puszta gondolattól is rosszul voltam, hogy Niall-t bántják.Váratlanul a fejünk felett lévő "kijárat" kicsapódott, s azzal együtt egy létra zuhant a földre.Éreztem, Niall erősebben vont magához.Frank lassan lépkedett lefele a létrán, csak utána fordult felénk.Gúnyosan elmosolyodott.
-Milyen édes vagy, Niall.Csak nem védeni akarod azt a makacs lányt?Ha így viselkedik, nem sokáig fog élni.
Pillanatok alatt felrántotta mellőlem a srácot, ököllel gyomorszájon vágta.A szemem könnybe lábadt.
-Niall!-sírtam, de nem segített semmi.
Frank tovább verte őt, nem foglalkozva a folyamatos sírásommal.Miért is tette volna?Az én hibám volt.Ha nem szökök ki a szobámból akkor ez nem történt volna meg.
-Kérlek, ne bántsd őt.-szipogtam.
Rám se hederített.Percek múlva előhúzott a hátsó zsebéből egy vastag kötelet, s a mindenhol vérző fiút, egy szék támlájának kötözte, s még mielőtt elment volna, erőteljesen tarkón csapott, amibe beleszédültem.Legszívesebben utána kiáltottam volna hogy "Verj meg engem is, hé!", "Megérdemlem!"Csak azt nem értettem, miért őt büntette, ha én szegtem meg a nyomorult szabályait?Honnan tudja, hogy nekem az sokkal nagyobb kínzás, ha őt veri, nem engem?Megvártam, még lecsukódik a pince bejárata, s négykézláb Niall-höz kúsztam.A halántékán aprón gyöngyöztek a verejtékcseppek, az orrából vér fojt ki.
-Niall?-lélegzetvisszafojtva suttogtam.
Feljebb emelte a fejét, pislogás nélkül meredt rám.
-Annyira sajnálom..
Másodpercek sem teltek el, de én már újból bőgésben törtem ki.
-Ne sírj már, hallod?-förmedt rám meggyötörten.-Erősnek kell maradnod, ha életben akarsz maradni!
-Miért téged vert agyon?
Niall összepréselte az ajkait, úgy láttam, nem igazán szándékozik megszólalni.Lassan, fokozatosan uralkodott el rajtam a pánik.
-UGYE NEM?-kiáltottam.
-De igen..-bólintott komoran.
-Mondd, neked teljesen elment az eszed?!Ezért nekem kellene szenvednem, nem neked!Mi a faszért egyezkedtél vele?!
-Még mielőtt te is megversz, nem próbálnál meg eloldozni?Zsibbad a karom.
Hihetetlen, hogy még ezek után is képes volt gúnyos hangnemben beszélni hozzám.Letöröltem a könnyeimet az arcomról, s térdelésbe tornásztam magam.Muszáj volt megtámaszkodnom a szék támlájában, mert borzalmasan fájt a hasam.Félkézzel oldoztam el a kötélre kötött csomót, kisebb szünetekkel.Ahogy a vastag kötél Niall ölébe hullott, a fiú azonnal megdörzsölte a csuklóját.Borzalmas volt látni a hegeket a testrészen.
-Nagyon fáj?Kérdeztem félve.
Niall felém fordult, enyhe gúnyosságot véltem felfedezni a szemeiben.
-Á, nem, dehogy!Csak az előbb agyonvertek.
Teljesen ledöbbentem.
-Ha jól tudom, TE akartad ezt magadnak.Mégis mi a franc bajod van neked?Egyik pillanatban még védelmezel, a másikban pedig..hmm..IRONIZÁLSZ, GÚNYOLÓDSZ velem.-fakadtam ki.
A fiú rezzenéstelen arccal nézett rám.Elegem volt.Hátat fordítottam neki, s elvonultam a pince másik felébe, jó messzire a sráctól.Kezeimet szorosan összefontam a mellkasom előtt, egy jó darabig magamban fortyogtam, de azért néha-néha hátrapillantottam, mit csinál Niall, és szomorúan véltem felfedezni, hogy semmi esélye annak, hogy idejöjjön esetleg bocsánatot kérni.Visszatért a "Remember" c. könyv olvasásához.Elég gyerekesnek tűnhettem, de hangot adtam keserves sóhajaimnak.
-Nem tudnád befogni?Olvasni próbálok.Kösz.
-Bocs, hogy élek.-sziszegtem összeszorított fogakkal.
Nem válaszolt, s hosszú ideig csak a papír sercegését hallottam.A gyomrom hangosan megkordult, amit halkabb morgással reagáltam le.A levegő egyre jobban hűlt, s én egyre jobban fáztam.Összedörzsöltem a tenyereimet, majd többször végighúztam a karjaimon, hátha ad valami meleget.De a kezem ugyan olyan hideg maradt, így csak még jobban fáztam.A fogaim össze-összekoccantak, bármennyire is nem akartam.Váratlanul valami szürke az ölembe hullott.Kezembe vettem a dolgot, s bár a sötétben nem láttam olyan jól, de ki tudtam tapogatni, hogy ez egy pamut póló.Niall mellettem állt, meztelen felsőtesttel.Beharaptam az alsó ajkaimat, megpróbáltam nem sokat elidőzni a vállain, a hasán, és aah..miket beszélek?Megbántott,  nem ájulhatok el tőle.
-Vedd fel.-mondta.
-Nem!-nyafogtam.-Nem kell a pólód.
-Kérlek, Honey, ne viselkedj már úgy mint egy 3 éves.Nőj fel.
-Te nem fogsz fázni?-adtam meg magam.
Nem válaszolt.Csendesen visszabaktatott eddigi helyére, és levágta magát a földre.Utáltam, hogy így viselkedik.Ráhúztam a rövid ujjú pólómra Niall pamut felsőjét, és odamásztam a fiúhoz, mivel még nem tudtam egyedül felállni.Érdeklődve tette félre a kezében tartott könyvet.
-Ne játssz velem.-közöltem.-Összezavarsz.
Mélyen a szemeimbe nézett, arca elkomorult.
-Nem játszok veled.Egyszerűen csak hangulatváltozásaim vannak, és megpróbálom visszafogni magam, mert nekem ott kint van barátnőm.És szeretem őt.
-Ooh..-abban a pillanatban azt hittem, kiszakítottak belőlem egy darabot.-Értem.
Egyre nehezebben tudtam visszafogni a kitörni akaró zokogásomat.Megpróbáltam a lehető legtávolabbra menekülni, hogy Niall ne hallja, mennyire fáj az amit mondott.Egy pár hangosabb szipogást hallattam, de Niall nem figyelt fel rá.Vagy csak nem akart felfigyelni rá.
-Honey, hord ide magad!-csapódott ki a pince bejárata, mire összerezzentem.
Remegve keltem fel a földről, folyamatosan egy székbe kapaszkodva.Ellöktem magam a tárgytól, széttárt kezeimmel próbáltam egyensúlyozni.Sikerült, csak a kérdés az volt, hogy menni tudok-e.Niall azonnal előttem termett, én viszont nem tudtam a szemeibe nézni.Lehajtottam a fejem, odabotorkáltam a létrához.
-Siess már, nem hallod?Ne akard, hogy lemenjek!-fenyegetett.
Összeszorítottam a fogaimat, kínzó fájdalmak közepette másztam ki a pincéből, és valami dolgozó szobában találtam magam.Egy hatalmas asztal fogta közre a szobát, aminek a tetején Frank ücsörgött.A szemüvege félig az orrára volt tolva, keresztbe tett lábbal figyelt engem.A homloka közepén megint ott volt az a kidagadó ér, ami az őrületekbe kergetett.
-Csukd be azt.-bökött fejével mögém.
Egyből megértettem mire gondol, megpróbáltam a lehető legkisebb meghajlással lecsukni a bejáratot.Miután végeztem, Frank kérésére, bizonytalan léptekkel odavánszorogtam elé.Vártam, hogy megüssön, esetleg megint megkéseljen, de helyette egyik kezét szorosan a nyakamra helyezte, és suttogni kezdett.
-Tudod, megölték a feleségem.A napokban megtudtam ki volt a gyilkos..lenne egy kis feladatom számodra.
Felnyögtem.
-Persze, ehhez kellene neked egy kis kiképzés.-duruzsolta.
Abban a pillanatban rácsaptam a kezére, és egy lépést hátráltam.
-Nem fogok megölni egy embert!-emeltem meg a hangom.
-Hát, ebben az esetben..nem leszek túl kíméletes Niall-lel.
A férfi megindult a pince bejáratához.
-Nem!-kiáltottam, és megragadtam a kezét.-M-megteszem amit kérsz.Csak ne bántsd őt.
-Tudtam, hogy így már bele mész.Szedd rendbe magad.A fürdőben találsz ruhát.
Fogalmam sem volt, hova fog most vinni engem, de megtettem amit kért.Nekem Niall fontos volt, és tényleg nem akartam hogy baja essen.Frank szorosan előttem ment, mutatva az utat a fürdőhöz.Mikor odaértünk, azt az utasítást adta, hogy be fog ide zárni, és ha végeztem, kopogjak az ajtón.Pff..A kád szélére volt készítve egy hosszú ujjú, halványlila szűk póló, és sztreccsnadrág.Sosem volt ez a fajta öltözködés a stílusom, nem tudtam miért kell ilyet felhúznom.A helyiségben párás levegő terjengett, ami eléggé megnehezítette a légzést.Lehámoztam magamról a ruhákat, és a mosdókagyló alá söpörtem azokat.Kivéve egyet.Niall pólóját rátettem a kapott ruháimra.A kád széléről elvettem a ruhákat, egy kisebb szekrényre tettem.Nagy sóhaj kíséretében léptem bele a kádba, s leemeltem a tusolót, ami a csap köré volt tekerve.Először hideg víz csöpörgött belőle, majd egyre fokozatosabban jött a meleg.Jól esett végre lefürdeni.Élveztem, ahogy vízcseppek égetik a bőrömet, bár a sebek miatt eléggé csípett, de nem volt olyan vészes.A kádra volt készítve egy fehér tubusos tusfürdő, amiből nyomtam egy keveset a kezemre, és végigdörzsöltem az egész testem, kisebb-nagyobb felszisszenésekkel.Kellemes érzés volt túl lenni rajta.A hajam teljesen vizes lett, ezért fejemet lehajtva kicsavartam belőle annyi vizet, amennyit tudtam, majd kiléptem a kádból.Az alapos törülközés után felvettem a kapott ruhákat, amik, nem is voltak olyan kényelmetlenek, mint amilyennek kinéztek.A kezembe vettem Niall pulcsiját, és az ajtóhoz léptem.Öklömet ráhelyeztem az ajtóra, lehunytam a szemeim, erőtlenül kopogtattam egymás után 3-at, s az pár perc múlva kinyílt.A hajam továbbra is nedvesen omlott a vállaimra, bevizezve ezzel a lila pólót.
-Nyomás.-mondta.
Összehúzott szemöldökkel néztem rá.
-Merre?-tártam szét a kezeim.
-Ne kezd el megint a makacskodást, Honey.Nem áll jól.
Nem akartam szemrehányást tenni, hogy 'Ez miért lett volna makacskodás?', úgyhogy -bár feszengve-de elindultam arra, amerre eleinte csak lökdösött.A bejárati ajtó zárjával kicsit elidőzött, majd mikor az kinyílt, akkora erővel lökött ki a házból, hogy majdnem orra estem.Legszívesebben gúnyolódtam volna vele egy sort, de jobb belátásnak bizonyult az, ha inkább csendben maradok.Frank erősen megragadta a csuklómat.Gondolom azért, hogy ne forduljon meg a fejemben a szökés kísérlete.Nem mentem volna el.Niall nélkül eszembe sem jutna megszökni innen.A férfi végighúzott a zöld pázsiton, s a főút mellett álló autó előtt megállt.Szótlanul kinyitotta a hátsó ajtót nekem, és összeráncolt homlokkal várta, hogy beüljek.Kirántottam kezemet a szorításából, helyet foglaltam az ülésen.Frank rámcsapta az ajtót, megkerülte az autót, és beült.Kisebb kattanást hallottam, amiből azt vettem le, hogy bezárta az ajtókat.Hangos sóhajt hallattam, hátravetett fejjel elmerültem a gondolataimban.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon jó rész lett!!! De Niall....mért is van neked barátnőd?? Jajj szegény Honey...nagyon sajnálom remélem azért majd lesz valami közöttük és Niall nem lesz ilyen..hát nem is tudom..rideg.
    Ölel:Judit <3
    Ui.:Mikorra várható az új rész?? :))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon nagyon nagyon jó lett! ;) *0* Kövit!!!! <3

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett gyors a kövit...!!!!!!!!!!!!!!!! <3

    VálaszTörlés
  4. egy kis ajándék a nem mindennapi történetednek,a legújabb olvasódtól <3
    http://maybeloveatfirstsight.blogspot.hu/2013/10/2-dij.html

    VálaszTörlés