17.Rész

Késő este értünk vissza a belvárosból, körülbelül hajnali 1 óra körül lehetett.Nagyon jól éreztem magam, viszont annyit gyalogoltam, hogy úgy éreztem a lábam bármelyik pillanatban leszakadhat a helyéről.Erősen fogtam Niall derekát, még ő megpróbált a kezei közt egyensúlyozni, nehogy orra bukjak a homokban.Talán egy kicsit többet ittam a kelleténél, de legalább az alkohol elfelejtetett velem minden rossz dolgot, és csak a jelen létezett.Alig vártam már, hogy ágyba bújjak, és Niall ölelő karjai között aludhassam végig az éjszakát.

Az ajtó melletti ablak párkányába kapaszkodtam, meg nevetgéltem, miközben Niall a kulccsal babrált, és mikor megtalálta, fejét felemelve, kiakarta zárni az ajtót, de a kulcs kiesett a kezéből.Erre már kellőképp én is kijózanodtam, nevetésemet felváltotta az idegesség.Niall nem szokott csak úgy elejteni dolgokat.Egy mozdulattal letépett valami fehér papírfecnit az ajtóról, féloldalasan megfordult, hogy a hold fényénél eltudja olvasni a sorokat.

Nagyon rossz érzésem támadt, és ahogy a fiú kétségbeesett arcát figyeltem, még jobban eluralkodott rajtam a pánik.Óráknak tűnő percek múlva végre felém fordult, még a sötétben is láttam fátyolos szemeit.

-El kell tűnnünk innen.

-Mi történt, Niall?

-Frank követett!Tudja, hogy itt vagyunk, Honey!Lehet, most is valamelyik fa mögött lapul, és arra vár, hogy egyedül maradj!-kiáltotta, aztán egy mozdulattal kizárta az ajtót, és behúzott rajta.

Nem tudtam épp eszűen gondolkozni.Az alkohol átvette az elmém felett az irányítást, és még csak meg sem rémültem.Kőszobor módjára álltam a nappaliban, miközben a fiú a nyitott bőröndökbe dobálta az összes cuccunkat, amiket az előző napok folyamán elővettünk.Váratlanul megszédültem, s a kemény padlóra rogytam.Nem tudtam mi történt velem, nem emlékeztem már semmire.

*

-Ébredj..-éreztem meg Niall hüvelykujját a homlokomon.

A fejem vadul hasogatott, és semmire nem emlékeztem a tegnapból.Hunyorogva nyitottam ki a szemeimet, s az előttem lévő ülésből egyből rájöttem, hogy repülőn ülök.Miért ülök repülőn?Miért nem vagyunk Floridában, miért jövünk haza?Annyi kérdés halmozódott fel hirtelen a fejemben, hogy az még gyorsabb lüktetésbe fogott.Tenyeremet a halántékomhoz szorítottam, arcomat pedig Niall fekete pólójába fúrtam, hogy minél kevesebb fény érje barna szempárom.A fiú simogatni kezdte a hajamat, néha belepuszilt, aztán kezeibe fogta az arcom két oldalát, és feljebb emelte a fejemet.Tengerkék íriszeiben pánik, és rajongás keveredett, és ezt a kettőt egyszerre nem tudtam hová tenni.Még mielőtt bármit is kérdezhettem volna, gyors hadarásba kezdett, és a szavai olyannyira összefolytak-de lehet, csak én nem értettem-, hogy nehezemre esett kivenni, mit is akart közölni velem.Valami papírról beszélt, meg játékteremről, a Remember könyvről, és végül...Frank neve hagyta el a száját.

A név hallatára kifutott a vér az egész testemből, össze kellett kulcsolnom kezeimet a mellkasom előtt, azzal is fékezve végtagjaim megállíthatatlan remegését.

-Ezt most mondd el lassabban.

-Amikor jöttünk haza a városból...-miután meglátta értetlen arckifejezésem, helyesbített a mondandóján.-Bevittelek a városba, mert esett az eső, és te az egyik játékteremben megismerkedtél egy Sarah nevű csajjal, akivel eléggé leittátok magatokat.Éjfél körül végre eltudtalak rángatni onnan, de mikor visszaértünk egy papírfecni volt az ajtóra erősítve, ezzel a szöveggel.-előkotort valamit a zsebéből, és olvasni kezdte.-Szép kis trükk volt ez a menekülésre, de azt hittétek, nem követlek titeket?Milyen kár, pedig ha nem lettetek volna elfoglalva idefele úton annyira egymással, talán észrevettetek volna valakit a repülő leghátsó ülésén.Vigyázzatok, az éjszaka nem játék. -F. 

Beleremegtem a sorokba, egy hang sem jött ki a számon.Éreztem hogy lassan a fejfájásom eltompul, és helyére maró félelem ülepszik.Niall folytatta.

-Ahogy ezt megláttam összedobáltam minden cuccot, de mikor kiértem a szobából, de eszméletlenül feküdtél a padlón.Megrémültem, azt hittem Frank bejött a kunyhóba, és leütött, vagy valami ilyesmi, így mégjobban siettem.A karomba kaptalak, és a súlyos bőröndöktől alig bírtam átvergődni a homokon a motorcsónakhoz, hogy visszamenjünk a városba, a reptérre.2 órát kellett várni, mire indult Dublinba egy repülőgép, és a várakozás közepette Harry felhívott, hogy megtalálta a Remember-t.Akkor még nem tudtam, miért volt neki olyan fontos, de beavatott a részletekbe.Arról majd később.-hatalmas levegőt vett.-Szóval fél óra múlva visszaérünk Dublinba, Harry már a repülőtéren fog várni, és elmegyünk oda, ahol biztosan nem fog keresni Frank.

-Nekem ez túl sok, Niall.Hova mehetnénk még, ahol biztos nem keres?Mi van, ha most is itt ül a repülőn?!Követni fog minket!

-Nem, nem ül itt a repülőn, jó!?Nem ül itt, nyugodj meg, kérlek.

A következő percben csókjával belém fojtotta a szavakat.A szívverésem a kétszeresére gyorsult, nem számítottam erre.Niall keze bilincsként kulcsolódott vékony testem köré, egy pillanatra sem szakadt el a számtól.Pillangók tomboltak a hasamban, úgy éreztem bármelyik pillanatban elájulhatok.Mikor a fiú véget akart vetni a csókunknak, kezeimmel végigszántottam a haját, és az addiginál is jobban magamhoz húztam, újra telt ajkaira tapadtam.A csókja olyan volt, mint a drog, olyan drog, amiről sosem fogok tudni leszokni.

A hangosbemondó vetett véget mindennek, a szokásos 'készüljenek fel a leszállásra' dumájával.Ahogy Niall elvált tőlem, csak a szapora lélegzetvételünket lehetett hallani.A leszállás megkezdődött.

A repülőtéren nem voltak sokan kora reggel, csak a velünk utazó emberek siettek a bőröndjeikért.Frank nem volt köztük.Harry valóban ott volt, egy oszlopnak támaszkodva figyelt minket.Jobb hóna alatt a fekete borítású, ütött-kopott könyv helyezkedett el, elején az aranyozott felirattal.Ameddig Niall elment a csomagjainkért, addig én sebes léptekkel a göndör fiúhoz siettem.A tekintete komor maradt, két szemöldöke között akkor is ott volt az a kiemelkedő erecske.Smaragdzöld szemei végigvizsgálták arcomat, szúró tekintete szinte átdöfte a koponyámat.

-Minek neked ez a könyv, Harry?És miért vagy itt, ha megtaláltad?

-Spanyolul van írva.Niall tud spanyolul, ergo lefogja nekem fordítani majd a pincében.

-Hogy hol?!-jajdultam fel.

-Niall nem mondta? Ha Frank régi házába megyünk, ott biztos nem keresne titeket.

-Életem legrosszabb napjait töltöttem ott.Nem fogok visszamenni!

-De, igenis visszafogsz.-emelte meg a hangját.

Újabb tiltakozásba akartam kezdeni, de akkor megéreztem Niall kezét a derekamon.Ez az érintés aránylag lenyugtatott, de továbbra sem akartam visszamenni oda.Bármennyire is jogos volt az az érv, hogy ott nem keresne.Harry felkapta az egyik bőröndöt, míg Niall a másikat, aztán a fiú maga után húzva ment ki az épületből.

Egy fekete Range Rover állt a repülőtér előtt, ahova a csomagokat pakoltunk, aztán azzal indultunk el oda, ahová a legrosszabb rémálmaimban sem akartam volna visszamenni.