14.Rész

Továbbra sem tudtam hová megyünk.Niall egész héten titkos telefonhívásokat folytatott, és direkt olyankor, amikor én nem voltam a közelben.Normális esetben feszültnek kellett volna lennem, hiszen nem azért hagyjuk el Dublint, mert egy kis kikapcsolódásra vágyunk, inkább csak nem akarjuk rettegésben tölteni a napjainkat.De nem voltam feszült, sokkal inkább izgatott.

A repülőgépen ülve füleltem a bemondót, hogy végre rájöjjek hová megyünk, de Niall egy egyszerű mozdulattal a fülembe dugta a max hangerőn szóló fülesét.Homlokomat ráncolva kinyújtottam rá a nyelvem, majd duzzogva hátradőltem a fehér huzatos ülésen.Parachute-Can’t Help-je dübörgött a fülemben a felszállás alatt, s az ablakon kibámulva figyeltem a felhőket.Sosem ültem még repülőgépen, mindig is álmodoztam róla, és végre teljesült.Kellemes volt a légkör, még a stewardesek is lágy mosollyal az arcukon járkáltak az utas téren.Niall folyamatosan a kezemet szorongatta , mintha ő nem élvezte volna annyira ezt az egész repülősdit.Gyanakvó arckifejezéssel szedtem ki a fülest, és a fiú felé fordultam.Az arcáról sütött a félelem, feszülten bámulta az előtte ülő ember tarkóját.

-Valami baj van?

-Nem…csak…izé…hm.

-Niall.-húztam fel a szemöldököm.-Úgy nézel ki mint aki mindjárt felhányja az ebédjét.

-Csak...csak hallgasd tovább a zenét.

Magamban szórakozva fordultam vissza a kicsi ablak felé, és Niall kérésére újra visszatettem a fülhallgatót.Fejemet a repülő oldalának döntöttem, még egyet utoljára szorítottam a fiú kezén, aztán lehunytam a szemeim, és az izgalmamat elnyomva megpróbáltam elaludni.Tudomásaim szerint hosszú út várt rám.

*

Fura volt, hogy amikor kinyitottam a szemeim, nem a repülőn lévő kellemes időjárást, hanem borzalmasan meleget éreztem.Azonnal lekapkodtam magamról a pulóveremet, mert úgy éreztem, mindjárt megfulladok a hőségtől.A hajam kócosan, majdhogynem vizesen omlott a vállamra.Még mindig a repülőn voltam, a mellettem lévő széken Niall  békésen szunyókált.Hosszan kifújva a levegőt, felnyúltam a légkondicionáló gombjához, és nyomban megkönnyebbültem az egyre jobban hűsítő érzéstől.Nem tudtam pontosan mennyi ideje utaztunk, ezért előkotortam a táskám mélyéről a telefonomat.Csaknem 9 órája aludtam el, de a jármű még mindig ment.A körülöttem lévő utasok nagy része aludt, én viszont már nem tudtam.Lerúgtam magamról fehér tornacipőmet, és felhúztam lábaimat a mellkasomhoz.Érdeklődve bámultam ki az ablakon, de a vaksötétben továbbra sem lehetett látni a tájat.Az oldalamat egyre jobban furdalta a kíváncsiság, de legalább annyival már letudtam a dolgot, hogy olyan helyre megyünk, ahol meleg van.Niall ugyan pakoltatott be velem pár darab fürdőruhát, de azt hittem csak azért, mert valami fedett fürdőbe megyünk.Ezek szerint mégsem.

Talán 1 órával később megszólalt a hangosbemondó, s az alvó embereknek egyszerre rebegtek meg a pilláik.A mellettem ülő fiú is hosszas nyújtózkodás után fordult csak felém.

-Kérem utasainkat, hogy kapcsolják be a biztonsági öveiket.A leszállást megkezdjük.

-Ó, anyám.-hallottam meg Niall kétségbeesett hangját a jobbomról.

Kuncogva egy puszit nyomtam a halántékára, aztán becsattintottam az övemet.A szőke srác az ijedségtől remegve csatolta be a sajátját, amin továbbra is jól szórakoztam.Na de hogy valaki ennyire rettegjen a repüléstől!Végül is, a fiú legnagyobb megkönnyebbülésére túléltük a leszállást.

A repülőből kilépve nagyon szép látvány fogadott.A Dublini repülőtértől eltérően ez gyönyörűen ki volt világítva, hogy az éppen leszálló repülőknek jól látható legyen a leszálló pálya.Kicsit messze, mellettünk lombzöld domb húzódott, amit csak egy darabig láthattunk, ugyanis az éjszakai sötétség fekete lyukként nyelte el távoli végét.Niall erős ír akcentusa rántott vissza a jelenbe.Egy rövid, sárga ingben, és fekete shortban álló emberrel beszélgetett arról, hogy hová kell majd mennünk, melyik utcában van a szállásunk, stb.Niall kezét szorítottam, miközben nyakamat nyújtogatva szemléltem a késő esti tömeget.Mindenki szoknyában, rövidnadrágban, és még különféle lenge öltözetű ember sietett a bőröndjéért.Csak én és Niall álldogáltunk ott farmerben, és hosszú ujjú pólóban, ami majd' lerohadt rólam.A fiú körülbelül még 5 percig folyamatosan bólogatott, aztán sarkon fordult, és engem továbbra is fogva megindult.

-És most?-kérdezősködtem.-Már elmondod hol vagyunk?

-Ha beértünk az épületbe, úgy is megtudod.2 percet már csak kibírsz.-mosolyodott el.

A szívem már a torkomban dobogott az izgatottságtól, de valami ott motoszkált a fejemben, amitől annyira mégsem tudtam ellazulni.Távol voltunk a veszélyforrástól, senki nem bánthatott ott minket, mégis rossz érzésem volt.Lehetséges, hogy csak a nagy tömeg miatt, de nem tudtam ezen sokáig gondolkozni, ugyanis amikor megtudtam hová hozott pontosan Niall, lesokkoltam.Honnan tudta?Hitetlenkedve fordultam hol felé, hol pedig vissza a kivetítőre, ami azt mutatta, mikor indulnak a repülőgépek innen, Floridából.14 éves korom óta azt hajtogattam magamnak, hogy egyszer eljutok ide, de mikor anyáék meghaltak mindenféle reményem elszállt, már nem érdekelt más.Most viszont ott álltam, oldalamon a világ legnagyszerűbb fiújával, Floridában.Csak hogy ez közelről sem volt olyan csodálatos.A folyamatosan előtörő rémképek láttán, amik Frank arcát idéztek fel bennem újra és újra.Niall arca percek alatt elkomorodott.

-Mi, az?Azt hittem örülni fogsz.

-Én...én örülök, tényleg!Mindig is elakartam jönni Floridába, csak...

-Csak mi?-ráncolta a homlokát.

-Semmi.

Erőltettem magamra egy mosolyt, s elhessegettem a zavaró gondolataimat.A fiú erre csak megforgatta a szemeit, majd átkarolta a derekam, és a csomagok felvétele után a már ránk váró taxihoz vezetett.

*

Távol a forgalomtól, semmiféle apartman, szálloda, vagy valami ilyesmi.Csak egy, az óceán partján lévő kis kunyhóba hozott Niall, ahol tényleg nem volt senki más, csak mi ketten.Hullafáradtan, izzadságtól vizesen dőltem le a kunyhóban lévő kényelmes ágyra.A hosszú utazás az összes energiámat elszívta, egyszerűen nem akartam mást csak lefürödni, aztán pedig aludni másnap 11- ig.Nagy nehezen feltornáztam magamat ülő helyzetbe, s lehajoltam a nyitott bőröndömhöz.Niall mindezek alatt körbejárta a kis házat, cseppet sem tűnt fáradtak. 

-Mit csinálsz?-kérdezte, mikor meglátta a kezemben lévő neszeszeremet, meg a pizsomám.

-Minek látszik?

-Nem mehetsz még aludni!

-Fáradt vagyok, Niall.-ásítottam

Magára öltötte csibész, féloldalas mosolyát, és elém lépett.Kezeit zsibbadó derekam köre fonta, és testével olyannyira közel jött, hogy éreztem... kicsinek nem mondható férfiasságát.Számat halk sóhaj hagyta el, homlokomat mellkasának döntöttem.Nem akkor akartam hogy megtörténjen. Fáradt voltam, és talán az addiginál is izzadtabb.Niall viszont akkor akarta, éreztem.Bár nehezemre esett kikerülni és otthagyni őt, tudtam, hogy jól cselekszem.Nem olyan állapotban akartam lefeküdni Niall-el.

A langyos vizet érezve elfogott a megkönnyebbülés.Olyan volt , minthogyha 1 hete nem ért volna a bőrömhöz víz, és most végre fürödhetek.

Ha nem mardosott volna közben a bûntudat, amiért visszautasítottam Niall közeledését, órákon keresztül tudtam volna folyatni magamra vizet. De így nem. 

Szárazra dörgöltem nedves testemet, és magamra aggadtam Niall szürke pólóját, amit még akkor adott nekem , mikor fáztam Frank pincéjében.Niall szerint elkellene dobnom, mert rossz emlékeket idéz elő, de én mégsem tudok megválni tőle. Abban alszom, meg egy fekete franciabugyiban. 

A fürdőből kilépve újra megcsapott a hihetetlenül párás, fullasztó levegő.Az óceánra néző ablakhoz szaladtam, amit azonnal kinyitottam. Nem segített valami sokat, de a látvány elragadó volt.A hold fénye fekete-fehérre lúgozta az egész vizet, még a homokban ülő fiút is. Felsóhajtottam.Az óceán vize alig láthatóan hullámzani kezdett, mikor Niall 

a homokszemcsékből előkapart kagylót a vízbe hajította. 

Felkaptam a bőröndömben lévő strandtörülközőt, belebújtam a papucsomba, s lassú léptekkel odamentem a sráchoz. Mikor én már a törülközőt térítettem le mellé, akkor is csak csinálta tovább amit elkezdett.

Hitetlenkedve dobtam le magam a vékony anyagra, fújtatva meredtem Niall-re. 

- Mi rosszat tettem?

Újabb kagyló repült a vízbe, aztán végre oldalra billentette a fejét. Arca kifejezéstelen volt, egyedül a szája préselődött egyetlen vonallá.

- Semmit, Honey. Tényleg semmit- nyomta meg a tényleg szót. 

-Akkor mi a baj?

Nem várt módon, törülközővel együtt maga elé húzott, így a papucsom eleje belelógott a kellemes hőmérsékletű vízbe.Kicsit meglepetten dőltem neki mellkasának, míg ő kezeit átkulcsolta a testemen. Mégsem haragudott rám? 

Ujjbegyeivel folyamatosan az alkaromat simogatta, arcát a hajamba temette, és hangosakat lélegzett.Ezt az eszméletlenül jó pillanatot is megszakítottam a hülye kíváncsiskodásommal.

-Rájöttél már, hogy miért kellett Harry-nek az a napló, és miért gyűlöli Frank-et?

-Honey..-morogta a hajamba.-Legalább ebben az 1 hétben ne beszéljünk az életünk azon részéről. 

Megadva magam kuporodtam be megjobban a karjai közé, s lehunytam a szemeim.

13.Rész

Sziasztok!Igen, most így az éjszaka közepén hoztam 1 részt, de csak mert megígértem hogy ma kiteszem:D Amúgy Boldog Szülinapot Harry-nek:)♥ Jó olvasást, remélem tetszeni fog.

Vanii.x

Ahogy a karom fel volt kötözve a roskadozó gerendára, nem tudtam épp eszűen gondolkozni.Én miért nem lehetek boldog?Mi rosszat tettem?Sokszor elelmélkedem ezen a két kérdésen, de valahogy mégsem tudok megfelelő válaszra bukkanni.Fájdalmat fájdalom követ, aztán ha egy kicsit is boldog vagyok, újra kezdődik minden.A szenvedés, az a szenvedés, amit senkinek sem kívánok.Sosem voltam olyan ember, aki másnak rosszat akart, mégis velem tolt ki a sors.És én nem értem, miért.A fejem annyira elnehezült, hogy alig tudtam fent tartani, pedig muszáj volt.Attól féltem, ha egy pillanatra is nem az előttem álló gonosztevőt figyelem, akkor valami megváltozik, s pillanatokon belül már egy másik világon leszek.Lehet, így kellene lennie?Rengetegféleképpen elhagyhattam volna már ezt a világot, de sosem sikerült.Pedig ott...ott jobb lenne, nem?Újra láthatnám a szüleimet, mindenkit, aki fontos nekem, de itt hagyott.Ezek ellenére erősnek kell maradnom, mert mégis van valaki, akinek fontos vagyok, és ha másért már nem is, de Niall-ért kézzel-lábbal kapaszkodni fogok minden apró dologba, amivel életben tarthatom magamat. Erőt vettem magamon, kényszeredetten Frank szemeibe néztem.

-Mit akarsz tőlem?-nyögtem.

-Szerintem te azt nagyon jól tudod, Honey.Hosszú, nagyon hosszú idő telt el, mégsem hiszem el, hogy nem emlékszel arra, mire kértelek.

-Inkább utasítottál!Nem fogok megölni senkit!-üvöltöttem torkom szakadtából, majd szemen köptem őt.

Öblösen felnevetett, undorodva emelte mutató ujját a szemeihez, és törölte le a nyálamat.Kezei egy pillanatra ökölbe szorultak, ha jól láttam, meg is remegett, de aztán lenyugtatva magát közelebb lépett hozzám.Minden végtagomat megfeszítettem, a fejemet pedig felszegtem, hogy véletlenül se legyenek egy szintben a szemeink.A lábaim alig érték  a talajt, így semmit sem tudtam az ellen tenni, mikor kezeit meztelen hátam mögé vezette.Egy karlendítéssel magához húzott, s a hirtelen mozdulatra a kötelek jobban dörzsölték a csuklómat.Éreztem, ahogy a vérem kicsordult, és lekúszott a vállaimra.Összeszorítottam a szemeimet mikor Frank, körmeit a hátamba vájta, és erőteljesen végighúzta azokat a tarkómig, majd újra vissza.Újra kiáltani akartam, de a hangok nem jöttek.Mintha a hangszálaim már nem lettek volna a helyükön.A fejem oldalra csuklott, a szemeim megteltek könnyekkel.A megvilágosodás belém hasított, mikor megláttam a Frank kezében lévő véres, kézfejméretű pengét.Nem a körmeit húzta végig a hátamon.

Ha nem is látom, egy idő után rájöttem volna, hiszen megéreztem, hogy felhasadt a bőröm.Csípett, égetett, és mindez nem tudtam mikor fog abbamaradni.A sok vérveszteségtől újra kezdett elhomályosulni minden, de nem mertem becsukni a szemeim.Féltem tőle, féltem már mindentől.Szemhéjaimra mintha ólombábúkat pakoltak volna, folyamatosan le akartak csukódni.Nem bírtam.Tompítva hallottam még valamiféle kiáltást, meg puffanást, aztán mindenről megfeledkezve hagytam lecsukódni a szemeimet.

*

-El kell mennünk innen, Honey.Legalább egy kis időre.Én ezt nem bírom.Nem akarom hogy még egyszer ez történjen.-hallottam Niall meggyötört hangját.

Élettelen karomat felemelte, kicsit megfordítva, ajkait a tenyeremre szorította.Kinyitottam a szemeimet.Niall nem vette észre, csak csukott szemmel tartotta a kezemet.Észrevettem az arcára száradt könnyeket.Nem tudtam mi történt, azt főleg nem, hogy hogy talált rám.De biztonságban voltam, és  más nem is számított.

-Niall.-suttogtam.

Elgyengült hangomra felkapta a fejét, ajkai szétnyíltak.

*Visszatekintés, Niall szemszöge*

Harry azonnal Frank-nek rontott, a megbeszéltektől eltérően.Mintha nem tudott volna uralkodni a saját érzésein, a férfi fejét egy jól irányzott mozdulattal a falba ütötte.Aztán mégegyszer, és mégegyszer, pedig Frank már rég eszméletlen volt

-A rohadt életbe, Harry!-ordítottam neki.-Nem ezt beszéltünk meg!Hagyd már abba, nem azért jöttünk ide hogy embert öljünk!

Minden erőmet összeszedve elrántottam a fiút tőle, Frank teste pedig a földre esett.Harry még mindig remegett, ha jól láttam, még egy könnycsepp is kicsordult a szemeiből, de gyorsan letörölte, mintha csak az arcát dörgölné.Nem tudtam mit titkol, miért gyűlöli ennyire Frank-et, de az biztos, hogy Frank-nek nem lehetett Harry is a fogja.:Akkor nem küldte volna Honey-t, pont hozzá.

Mikor a göndör srác nagyjából lenyugodott, elengedtem a vállait, s Honey eszméletlen testéhez rohantam.A kezei fel voltak kötözve egy gerendára, póló pedig nem volt rajta.Könnyes lett a szemem, megígértem magamnak, hogy soha többé nem engedem, hogy bajba keveredjen.Most mégis, ha nincs a telefonomba az a helymeghatározó program, kitudja mi lett volna vele.Ahogy Harry leszedte Honey véres csuklójáról a köteleket, a kezeimbe vettem.Azonnal éreztem, a hátán lévő ugyanolyan meleg folyadékot.Bele sem mertem gondolni, mit tett vele még Frank.

-Hagyjad, Harry.Sietnünk kell.

*Visszatekintés vége, Honey szemszöge*

-Tényleg jobb lesz, ha elmegyünk.Csak egy kis időre, hogy utána már ne keressen minket.-bólintottam legelső javaslatára, amiről azt hitte, nem hallottam.

-Azt akarom hogy arra az időre elfelejtsünk mindent ami velünk történt, és valami szép is legyen az életünkben, rendben?-csókolta meg a homlokomat.

-Na, és hova megyünk?-haraptam be az ajkaimat, és felakartam ülni, de Niall vállaimnál fogva fekve tartott.

Kissé meghökkentem a reakcióján.

-Egyenlőre még sehová, maradj ágyban.Felszakítod a sebedet, eléggé csúnya.

Akkor eszembe jutott a hátam, amit egészen a megemlítéséig nem fájlaltam.Visszaemlékeztem az ismeretlen helyen történt dolgokra, mire szemeimet akaratlanul is elfutották a könnyek.Niall elemelte kezeit a vállamról, megkerülte az ágyat és mellém feküdt.Nehézkesen az oldalamra fordultam, kizárva mindenféle fájdalmat, csak azért, hogy a szemeibe tudjak nézni.Kék íriszei gyönyörűen csillogtak a halvány holdfényben, azokat nézve minden bánatom elszállt, olyan volt, mintha csak ő meg én lennénk az egész világon.Órákig tudtam volna így feküdni, azt akartam, soha ne érjen véget az a pillanat.Lassan Niall lélegzetvétele egyenletessé vált, csendesen szuszogott mellettem.

*

-Honey!-hallottam anyu játékos kiáltását, mire a szemeim kipattantak.

A másodperc töredékéig tényleg azt hittem itt van velem, de be kellett látnom, hogy megint csak képzelődtem.Ő már soha nem jön vissza, és apu sem.Néha viszont, a legrosszabb napjaimon érzem, hogy velem vannak.Mintha az ágyam mellett virrasztanának egész este, s azt próbálnánk velem közölni:engedjem el őket, mert különben nem tudják még elhagyni a földet, nem tudnak a mennyekbe menni.

De nem tudom elengedni őket, még nem.Ameddig nincs minden a rendjén szükségem van rájuk.

Szomorkásan kúsztam közelebb a még mindig nyugodtan alvó fiúhoz, úgy, hogy az orrunk pontosan össze ért.Niall félálomban megrázta a fejét, viccesen feljebb húzta az orrát.Elmosolyodtam, hiszen ő éppenséggel nem is tudta mit csinált.

Kislányos álmélkodásomból kizökkentett, ahogy Niall suttogni kezdett álmában, egyik kezét átlendítette a derekamon.Gyorsabban vettem a levegőt, hiszen még sosem voltunk úgy együtt, és tetszett az, hogy ennyire közel van hozzám.Arcomat puha, dús hajába temettem, annak illatával akartam csillapítani szapora lélegzetvételemet.Kisebb-nagyobb sikerrel.A fiú pár perccel később kinyitotta gyönyörű szemeit, álmos tekintettel bámult rám.Folyamatosan pislogott, féloldalas mosolyával jelezte, mennyire tetszik neki a kialakult helyzet.

-Jó reggelt.

Elpirultam, kicsit előrébb hajolva, gyengéd csókot leheltem az ajkaira.

-Neked is jó reggelt.

Elégetett hümmögése közepette húzott még jobban magához, vigyázva a hátamon lévő sebre.Ha összegezzük az elmúlt 19 évem történéseit, talán ez volt a legboldogabb pillanat az életemben.Órákon keresztül feküdtünk összeölelkezve, és csókolózva.Ha valaki így látna minket, azt állapítaná meg, mennyire könnyű az életünk, és mennyire boldogok vagyunk.De ez nem igaz.Olyanokat éltünk meg, ami egy horrorfilmbe illik, és olyanokat, amiket senki más.

12.Rész

Sziasztok!:) Köszönöm az előző részhez érkezett komikat, nagyon jól estek♥ Továbbra is várlak titeket a csoportba, ott megtudhatjátok mikor lesz legközelebb rész, meg még egyéb dolgokat.Most is ér feliratkozni, és komizni is.;)
Remélem tetszeni fog, jó olvasást.

Vanii.xx




Harry és Niall elküldtek a saját lakásomból (!), hogy nyugodtan tudjanak beszélni a naplóról.Azt viszont nem értettem, miért nem tudhatom azt, mi van, vagy volt benne.Az biztos hogy kérdőre fogom vonni ez miatt Niall-t, ha ketten leszünk.Nem akartam még jobban magamra haragítani Harry-t azzal, hogy ott maradok.

A csípős szél marta a szemeimet, csak lefelé tudtam nézni.Néhány elém kerülő pocsolyába is beleléptem, ezzel rendesen eláztatva a vékony csőnadrágom.Céltalanul bolyongtam Dublin utcáin, kitudja meddig, majd befordultam szeretett cukrászdámba.Tom arcára hatalmas mosoly ült ahogy megpillantott, mókásan összecsapta a kezeit.A bent lévők (részben lányok) tekintete mind rám szegeződött, de megpróbáltam Tom kirohanására csak egy egyszerű mosollyal válaszolni, és nem foglalkozni a szempárokkal.Még le sem ültem a szokott helyemre, a srác már előttem termett, kezében a noteszével.Békésen elmosolyodott, szólásra nyitotta a száját.

-Szia, Honey.Merre jártál?Rég láttalak.

Amúgy Tom nem rossz pasi.Rövid, barna haja és  barna, mandulavágású sötét szemei vannak.Tőlem 2 évvel idősebb, ami nem nagyon látszik meg rajta.Simán letagadhatná azt a 2 évet.Régen folyton bepróbálkozott nálam, de mivel én nem mutattam felé különösebb érdeklődést, már nem igazán teszi.Igazából fogalmam sincs miért nem, pedig a lányok 90%-a csorgatja Tom után a nyálát.Rendes fiú, helyes, és én még sem tudtam beleszeretni.

-Nem nézel TV-t, Tom?-erőltettem magamra egy mosolyt.

-Mostanában nem igazán.-vonta meg a vállait.-Miért?

-Akkor semmi.Csak sok dolgom volt, nem volt időm bejönni.

Magamra öltöttem a 'pokerfész' fejemet, jobb, hogy nem tudott az elrablásomról.Csak feleslegesen felizgatta volna magát rajta, holott már jól vagyok.

-Mindjárt vége a munkaidőmnek.Nem megyünk el valahová?

Reménykedő tekintettel nézett rám, én meg azon törtem a fejem, hogy tudnám kedvesen elutasítani a meghívását.Pedig azt hittem végleg feladta azt a fajta akcióját, hogy megszerez magának.

-Nagy baj, ha nemet mondok?

Nevetve megrázta a fejét, a tollát a noteszhez emelte.

-Már megszoktam.Mit kérsz?

-A szokásosat.

A csokis muffinomba szurkáltam a villát, és visszagondoltam arra, amikor előzőleg ültem itt.Olyan sok minden megváltozott azóta, annyi sok rossz dolog történt, mégsem pörgettem volna vissza az időt, mert ha megtehetném, és megváltoztatnám a múltat azzal, hogy nem megyek el Frank-hez, Niall a mai napig be lenne zárva, nem ismertem volna meg Zaynt, és boldogtalan lennék.Ahogy telt az idő, elkezdtek ritkulni az emberek a cukrászdában, s lassan be is sötétedett.Felhörpintettem a maradék forrócsokimat, felkaptam a kabátomat, és az ajtó felé indultam.

-Szia Tom!-kiáltottam hátra.

-Várj, Honey!Nem maradsz még kicsit?Rögtön kiteszem a 'Close' táblát, aztán beszélgethetnénk.Kérlek.

Igazán nem akartam ezt visszautasítani, ugyanis egyáltalán nem volt kedvem visszamenni, na, meg az már nekem is kínos lett volna.Féloldalas mosolyra húztam a számat, megadva magam lecibáltam testemről a kabátot, s felpattantam a pult előtti székre.Figyeltem Tomot ahogy betolja a székeket, rendet tesz az asztalokon, aztán végül elfordítja az ajtón lógó kis táblát.Az eléggé erősen világító lámpát lekapcsolta, így halvány fény uralkodott csak a helyiségben, amit az egyik sarokban álló kislámpa adott.Tom felült a mellettem lévő székre, kezeit feltűnően közel tette az enyéimhez, amik a pulton pihentek.Eddig még sosem feszengtem a jelenlétében, de most, hogy Niall-el járok, nem tartottam ezt az egészet helyesnek, pedig ebben nem volt semmi.Csak arra kért, beszélgessek vele.

-Már régóta jársz ide, mégis olyan keveset tudok rólad.-szontyolódott el egy kicsit.-Sosem adtál rá esélyt, hogy megismerjelek.

Kiszáradt a torkom a mondatára, de megpróbáltam nem mutatni a lelkifurdalásomat, helyette elmosolyodtam.

-Mit szeretnél tudni?

Órákon keresztül csak beszélgettünk, nevettünk, Tom még a telefonszámomat is elkérte, amit szívesen megadtam neki.Megtudtam, hogy van egy nővére, Tyra, és egy öccse, Trenton.Poénkodtam is azzal, hogy mindegyikük 'T' betűs, de ő csak lereagálta azzal, hogy az anyja Tamara (!) mindenféleképpen T betűs gyerekeket akart.Ez így furán hangzik, na, de mindegy.Egész idő alatt próbáltam kikerülni az én életemre vonatkozó kérdéseket, de nem sokáig tudtam azzal etetni Tomot, hogy magáról meséljen.

-Nincsen családom.-mondtam ki végre, mire a fiú arcvonásai egy pillanatra elkomorultak, mégsem firtatta a dolgot, amiért nagyon hálás voltam.

-Azért csak akad egy fiú, egy ilyen szép lány életében, mint amilyen te vagy.

Éreztem, hogy a forróság elönti az egész arcomat, a nyakamtól kezdve.Nem Tom bókjától pirultam el.Egyből beugrott Niall lélegzetelállító arca, hangja, minden egyes apró porcikája, amiket olyannyira szeretek.Megráztam a fejemet, hogy egy kicsit kitisztuljon, s újra a velem szemben ülő srác szemeibe néztem.Idétlenül felköhögtem, az arckifejezését lesve.

-Remélem tudod, hogy az előbb olyan vörös voltál, mint egy paradicsom.-vigyorgott.

-Tisztában vagyok vele.

-Szóval akkor mégis van valaki.

Nem mondta, én mégis láttam rajta a csalódottságot.Gyorsan megpróbáltam elterelni a témát, hátha véget tudok vetni a kialakult kényelmetlen helyzetnek.

-Na, és veled mi újság lányok terén?

Erőltetetten felnevetett, belekezdett egy újabb mesébe, amit átélt középiskolában.Nem térek ki a lényegre, eléggé perverz időszakot élt ott, az biztos.Újabb óra telt el, és soha életemben nem gondoltam volna, hogy ennyire jól elfogok tudni beszélgetni Tom Castle-vel.Azt hittem, fél órát fogok bírni vele, aztán valami béna kifogással hazamegyek, de hát, nem így lett.

-Ha nem baj, akkor én megyek.-keltem fel, a mondandója végén.

-Nem, dehogy.Örülök, hogy maradtál.Elvigyelek?

-Inkább sétálok, nincs messze, de azért köszi.

-Oké.-sóhajtotta, kicsit búsan.-Hátramegyek elpakolni.Vigyázz magadra, Honey.

-Szia Tom.

Elmosolyodtam, nagy levegővétel kíséretében léptem ki a meleg helyről.Szervezetem egyből észlelte a hőmérséklet változást, összébb kellet magamon húznom a kabátomat.Hazafelé menet azzal szórakoztam, hogy hol a számon, hol az orromon fújtam ki a levegőt, és sosem sikerült kör alakú párát fújnom.Csak sétáltam, sétáltam, és sétáltam.Furcsálltam a dolgot, mert fél óra leteltével már rég haza kellett volna hogy érjek.Megtorpantam idegességemben, össze-vissza forgolódni kezdtem.A környék egyáltalán nem volt ismerős, a frászt hozta rám.Egy kihalt lakótelepen voltam, ami tele volt műanyag, nagy kukával, mégis a földön hevertek a chipses zacskók, a sörös üvegek és a cigicsikkek.Egyetlen egy lámpa pislákolt az egész tömbben, alig láttam valamit.Dideregve előkotortam a táskámból a telefonomat, azonnal Niall-t tárcsáztam, aki pár csengés után végre felvette.

-N-Niall..-vacogtam.

-Jól vagy?-kérdezte kétségbeesetten.

-Fázom, és nem tudom hol vagyok.

-Basszus, Honey!Most kibaszottul nem vagy biztonságban!Legalább vannak körülötted emberek?

Pont mondtam volna, hogy senki sincsen körülöttem, még egy kutya sem, mikor a szám elé tartottak valami nedveset, lefogtak, s fokozatosan elhomályosult körülöttem minden.A telefonom kicsúszott a kezemből, és a kemény betonon darabokra tört.

*

 A húsomba vágtak az éles kötelek, mikor kinyitottam a szemeimet, és megmozdultam.Azonnal éreztem, hogy valami nincs rendben, ezért végigpásztáztam a testemet.Még homályosan is láttam, hogy nincs rajtam felső, csak melltartó.Megrémülve  próbáltam kivenni az előttem álló alak arcát, de csak a körvonalait láttam.Hideg ujjakat éreztem meg az oldalamon, ahogy végighúzták azokat a bordám környékén.Nyöszörögni kezdtem, a fejem oldalra bicsaklott.Lassan tisztult ki előttem az ember mivolta, de ahogy megláttam, azt hittem rögtön visszaájulok.

-Frank.-suttogtam lélegzetvisszafojtva.

-Szia, Honey.

11.Rész

Sziasztok!:) Meg is jöttem a szombatra ígért résszel, és remélem hogy tetszeni fog, mert mintha az előző nem igazán tetszett volna a 4 komi miatt:| De akik komiztak, azoknak köszönöm szépen, és azoknak is, akik feliratkoztak♥ Amúgy chat-ben lehet cserét kérni, mindenkit kiteszek!:) A facebook csoportba is várok mindenkit x

Vanii.xx

-Biztos vagy te ebben?-vakarta meg idegesen a tarkóját Niall.

Kiöntöttem a gőzölgő teát az előkészített bögrékbe, s közben fogaimat össze-összekoccantva bólintottam.Rettentően hideg volt, még bent a házban is, és reméltem, hogy a tea egy kicsit csillapítja a didergésemet.

Helyet foglaltam a fiú mellett a kanapén, s pamutpapucsomba bújtatott lábaimat felhúztam a mellkasomhoz.Niall automatikusan elvette tőlem az egyik bögre teát, de tekintetét továbbra sem vette le a falról.Ideges volt.Fejemet a vállára fektettem, szabad kezemmel nyugtatólag megszorítottam a csuklóját.

-Abban vagyok biztos, hogy valaki követett engem.Hogy ki volt, abban nem...én csak...félek.3 hónap után először, félek a múlttól.

-Minden rendben lesz.Én tudom.Oké?

Bólintottam.Féltem, hogy ha megszólalok a hangom elárulja mennyire nem hittem el neki, hogy minden rendben lesz.

Azt hittem,csak egy percre hunytam le a szemeim, de mikor legközelebb kinyitottam már reggel volt.A lyukacsosra húzott redőnyön tompán kopogott az eső, az így is rossz hangulatomhoz illeszkedve.Hunyorogva a másik oldalamra fordultam,s az ágyam azon részén egy fehér cetlit találtam.Feljebb tornáztam magam az ágyban, hogy szemügyre vegyem Niall kunkorodó betűit.    

" El kell intéznem pár dolgot.Délután felhívlak.      Niall.xx"

Ezután a pirosan virító órámra pillantottam.7:23 volt.

-Ahh!-nyögtem fel, és visszahanyatlottam a párnámra.

Az álom teljesen kiment a szememből, és egy újabb nap várt rám Niall nélkül.Csak hogy én ezt nem akartam, főleg a tegnap történt dolgok után.

A fülemhez emeltem a telefonom, és miközben az kicsengett, azon gondolkoztam, mit mondjak majd Niall-nek.Ki volt kapcsolva. 

"Itt Niall, hagyj üzenetet" * síp*

- Niall, ha ezt meghallgattad hívj fel légyszi.-sóhajtottam

Nem aggódtam, hogy baj történt, mert úgysem történt.Már kezdem megszokni azt, hogy mindig előjönnek a rossz érzéseim ha bajban van.De nem jöttek, ezért bíztam magamban, és tovább feküdtem tétlenül az ágyamban.

Nem sokára az eddig csak csöpögő eső eleredt, egyre hangosabban verte az ablakpárkányt.Ezt, hangos mennydörgés követte, amitől összerezzentem.Ledobtam magamról a takarót, s megkerülve az ágyat az ablakhoz sétáltam, hogy teljesen felhúzzam a redőnyt.

Odakint a szél olyannyira fújt, hogy azt hittem, az óriási fákat rögtön kicsavarja a helyükről.Néhány ember az esernyőjével bíbelődve futott végig a szemben lévő járdán, amúgy nemigen láttam másokat.Ez van akkor, ha a város legvégében laksz, ahol alig van a tieden kívül 10 ház.

Homlokomat a hűs ablaküvegnek nyomtam, csak figyeltem ahogy az esőcseppek lefolynak az üvegen, teljesen elvesztem a gondolataimban.Végig gondoltam az eddigi életemet, aminek nem így kellene kinéznie.   20 éves sem vagyok, és  nincsenek szüleim, testvéreim, rokonaim.20 éves sem vagyok, de már a világ legnagyobb fájdalmait átéltem.Elraboltak, kínoztak, kényszerítettek, drogoztam.És most végre van valaki aki az eltitkolt világomba fényt hozott.Mégsem voltam boldog, mert tudtam, hogy Frank valahol a közelemben van, és bosszút fog állni.Ha nem rajtam, hát Niall-ön, ami nekem még nagyobb fájdalom lenne.

Ismerős alakot pillantottam meg közeledni a házam felé, csurom vizesen.Göndör haja az arcára tapadt, fekete esőkabátján csillogtak az esőcseppek, barna bakancsa tiszta sár volt.A homályos ablakon keresztül is láttam, hogy ráncolja a homlokát, majd mikor eltűnt a házam eresze alatt, egy percet sem gondolkodva lerohantam a lépcsőn.

Harry pont nyomta volna le a csengőt, mikor felrántottam előtte az ajtót.Az arckifejezése egy pillanatra megfeszült, ahogy végignézett az öltözékemen, de megrázta a fejét és szótlanul belépett.Nem tudtam eldönteni, mi volt a baja a kék-sárga kockás pizsama nadrágommal, és a fehér, vékony topommal.

-Mit szeretnél, Harry?-kérdeztem tartózkodóan.

-Megtaláltad a Remembert?Elolvastad?Tudom, hogy Frank foglya voltál, ne kezdj el kérdezősködni.

-Mit?

-Nagyon jól tudod miről beszélek, Honey.Egy spanyol napló, amire a Remember szó van írva.

Bár az emlékeim zavarosak voltak, kis idő elteltével rájöttem miről beszél.

-Ó!

Eddigi feszült vonásai még jobban megkeményedtek, azt hittem, bármelyik pillanatban bántani fog a kirohanásom miatt, de nem tette.Valamiféle érzelmet akartam kicsikarni belőle, hogy rájöjjek, mit titkol, de eléggé jó színész.Vagy csak tényleg hidegen hagyta a felkiáltásom.

-Nem rád tartoznak a részletek.Elolvastad, vagy nem?

-Eléggé sok oldal ki volt tépve...de..honnan tudsz te arról a könyvről?

Alig hallhatóan felmordult, két kezét kinyújtva a falnak szorított.

-Én kérdezek.-sziszegte.-Sosem bántottam még lányt, most sem szándékozok.Felfogtad?

Torkomban dübörgő szívvel bólintottam, szemeimet lehunyva fojtottam vissza a szisszenéseim, amit ő hozott volna ki belőlem ki a szorításával.

-Mit értettél meg belőle?

-Én semmit.

-Te?

-Nem egyedül voltam, Harry.Egy fiúval voltam, Niall-el, aki bármelyik pillanatban itt lehet.

Reméltem, hogy a hangom fenyegetőre sikeredett, de nem igazán hatotta meg a srácot, hogy betoppanhat valaki.

-És ő értett belőle valamit?

-Folyékonyan beszél spanyolul.

-Azt mondtad, bármelyik pillanatban itt lehet?

Bólintottam.

-Meg kell tudnom mit olvasott ki abból a naplóból.-motyogta, ezt inkább már csak magának.

Rengeteg megválaszolatlan kérdés kavargott bennem, de nem mertem kérdezni.Az előbbi akciója miatt inamba szállt a bátorságom.Fel-alá mászkáltam a házban, míg Harry, mellkasán összefont kezekkel álldogált a radiátor előtt.Kellemetlenül érintett a társasága, mert úgy éreztem magam a saját házamban, mintha semmit az ég világon nem csinálhatnék.Ha egy pillanatra is eltűntem  Harry látószögéből, akkor szinte éreztem, hogy nem tetszett neki.

Több óra várakozás után a fiú hangosan felkiáltott, a földre vágta már-már száraz kabátját.

-Hol az istenben van?Nem azt mondtad bármikor megjöhet?!

Összerezzentem a fagyos hang hallatán.Nem tudtam volna erre semmit mondani, ezért hálát adtam az égnek amikor nyitódott az ajtó.Niall ázottan, kezében egy közepes méretű dobozzal lépett be a házba.

-Honey, te...-kezdte, de mikor meglátta Harry-t elhallgatott.-Mit keresel itt?

-Mondhattad volna Honey, hogy a srác a kórházból az a bizonyos Niall.Fején nagy kötéssel.-vigyorodott el gúnyosan, s Niall-höz lépett.

Visszafojtottam a lélegzetvételemet, figyeltem, ahogy Niall összehúzott szemöldökkel mered a nála fél fejjel magasabb fiúra.

-Bántott?-kérdezte Niall, szemét le nem véve Harry-ről.

-Nem...egy napló érdekli.

-Miféle napló?

-A Remember.-vágott közbe a göndör.-Mit értettél meg belőle?

-Mit érdekel az téged?Menj inkább innen, és keresd meg magad azt a naplót.

-Látom vicces kedvedben vagy.Szerinted nem Frank-nél kerestem először, ahogy megtudtam, hogy elhagyta a házát?Nem volt sehol.

-Szar ügy, Harry.

Harry álla megfeszült, rángatózni kezdtek rajta az izmok, a keze ökölbe hajlott.Tudtam, hogy ha nem cselekszek akkor a következő pillanatban Harry megüti Niall-t.Egyből közéjük léptem, mire Harry ökölbe szorult kezei ellazultak, nagyot sóhajtva megrázta a fejét.Akkor láttam először igazi érzelmet az arcán, ami meglepett.Fájdalmat láttam.

10.Rész

Sziasztok!Most kicsit előbb hoztam az új részt, remélem nem baj, mondjuk, kicsit rövid  lett.Köszönöm a 36 feliratkozót:')!♥És a komikat amiket kapok x.Olyan jó olvasni amiket írtok, rengeteg önbizalmat adtok nekem, és ezért retteneten hálás vagyok. Amúgy ha van kedvetek nézzetek be ide, ezt a blogot nem rég kezdtem a barátnőmmel: KATT! 

Vanii.xx


Valósággal őrjöngtem a házban.Ha egy percig is azt hittem, ha majd megjelenik Niall egyből leszokok a drogról, akkor tévedtem.Még a fiókos szekrényembe rejtett drogot is előszedtem, amit egyébként csak akkor akartam, amikor már nem fog többet adni Patrick.Mondjuk, így sem fog, de mindegy.Teljesen megkergültem a bogyótól, ameddig várakoztam, többször is belevertem a fejemet a falba, és levegőt is nehezebben kaptam.Egy percre sem tudtam lenyugodni.

Hosszú idő után végre csengettek, én pedig azonnal feltéptem, de amit láttam, attól visszahőköltem, azonnal beakartam csapni az ajtót, de az illető félkezével beljebb nyomta, engem ezzel a fal-és az ajtó közé szorítva.Mindez pár másodperc volt, sikítani sem tudtam.A göndör, nálam egy fejjel magasabb fiú becsukta maga mögött az ajtót, s dühösen elém állt, zöld szemei szikrákat szórtak.Rettenetesen megrémültem, a lábaim meg-megremegtek alattam.

-Frank-kel jöttél a boxteremhez, jól mondom?-kiáltotta, minden előzmény nélkül.

Torkomban dobogó szívvel bólintottam.

-Hol van?!

-É-n...nnem...nem tudom.

-Ha egyszer újra megtalálom azt a mocskos szemétládát, esküszöm fejen lövöm.-sziszegte.

Nem voltam biztos benne, hogy attól függetlenül amit mondott, engem akar-e bántani.Még mindig szorosan előttem állt, ijesztő testtartása pedig nem ernyedt.Szólásra nyitottam a szám, ráakartam kérdezni ezekre, de akkor kopogtak.Harry halkan felmordult.

-Ki tudok valahol máshol menni?

-Ha egyenesen mész, ott van a hátsó ajtó.-dadogtam.

Ideges arckifejezéssel sietett el a hátsó ajtó felé, és tudtam, nem utoljára hallottam róla.Ha Niall nem jött volna vissza ekkor, biztos nem ment volna el.

Ziláltan nyitottam ki az ajtót, de ez a fiúnak nem tűnt fel, némán besétált a házba.Az adrenalin vadul száguldott bennem, ahogy helyet foglalt a kanapé karfáján. Várakozás teljesen, számat szorosan összepréselve vizslattam az arcát.Nem tudtam róla leolvasni semmi érzelmet, így hát megpróbáltam szóra bírni.

-Niall?Megtudsz...nekem bocsájtani?

Szakadozott levegővételét hallottam csak, majd nagyon lassan felállt, elém sétált.Kezei közé vette az arcomat, és a hideg idő ellenére, tenyere forrósága perzselte a bőröm.Percekig csak szemeimbe nézve figyelt, aztán megszólalt.

-Ne csinálj ilyet velem többet.Együtt mindent megoldunk, rendben?A múltkor sem kellett volna elmenned, megoldtuk volna, nem kellett volna hogy félj Harry miatt.És a fenébe is...megőrülök érted.Nem tudnálak kiverni a fejemből.

A szavai megleptek, nem hittem volna, hogy valaha is kifogja mondani amit érez, főleg nem azok a dolgok után, amiket vele tettem.De még mindig voltak dolgok, amikről nem tudott.Eléggé fontos dolgok, és úgy éreztem, ha nem mondom el neki, és máshogy derül ki, nem fog nekem több esélyt adni.

-Harry itt volt.

A szemei elkerekedtek, hang nem jött ki a száján.

-Nem bántott, szerintem...nem is fog..Frank-et akarja.Többet nem tudok, de tőle nem kell tartanom.

Mintha kicsit megkönnyebbült volna, mégsem szólalt meg.Folytatnom kellett, mert még mindig ott volt az a valami, amit ha megtud, lehet meggondolja magát, és úgy fogja elhagyni egy házat, mint aki még nem látott embert.Szorosan lehunytam a szemeimet, egy mondatban elhadartam az egészet.

-Drogozni kezdtem, Niall.És nem tudom abbahagyni.-éreztem, ahogy a könnyek lefolynak az arcomon.-Segíts kérlek, mert nem tudok mit csinálni.

-Először is nyugodj meg, oké?Mondtam, hogy együtt mindent megoldunk.Nem hazudtam.

*

*3 hónappal később*

Amikor azt hittem, hogy ennél jobb már nem is lehetne, akkor következett be az, amit a legrosszabb rémálmaimban sem akartam, hogy megtörténjen.Elmentem egy terápiára, így sikeresen leszoktam a drogról, Patrick-ről meg azóta nem is hallottam.Niall Dublinba költözött, hogy minél közelebb legyen hozzám, aminek nagyon örültem.Nekem ennyi is bőven elég volt, hogy nincsen messze.Már tényleg nem féltem semmitől, azt hittem örökre lezárhatom életemnek félelmetes szakaszát, amikor...

Hazafelé sétáltam a bevásárlásból, a nehéz szatyrok megnehezítették  a sétálást, és még hűvös is volt.Az utcán csak néha haladt el mellettem egy-egy autó, emberek nemigen voltak az utcán.Ilyen hidegben végül is senki nem jön ki.Ja de, én.

Összébb húztam magamon a kabátomat, a garbó pulcsim nyakát pedig ráhúztam a számra.Bár a szatyrok a lépésektől, meg a szél fúvásától eléggé zörögtek, én mintha hallottam volna valami mást is.Elakartam intézni annyival hogy csak üldözési mániám van, ami az utóbbi napokban elég gyakran elő is jött, főleg akkor, amikor Niall nem volt velem.De nem tudtam.Ez más volt, mintha az 'érzékszerveim' azt súgták volna hogy forduljak meg.Megtettem, és a rémülettől, de egyben a megkönnyebbüléstől felsikítottam.

-Niall!-kiáltottam rá.

Azzal az irtó aranyos nevetésével ajándékozott meg, miközben átkarolta a derekam.

-Segítsek?-utalt a szatyrokra.

Bólintottam, de az arckifejezésem komor maradt.Elnéztem Niall válla fölött, mikor megpillantottam egy szürke kabátot, ami az egyik vastagtörzsű tölgyfa mögül kandikált ki.Lehet, mégis követett valaki?A testemben megfagyott a vér, megszeppenve suttogni kezdtem Niall-nek.

-Menjünk innen, gyorsan.

-Mi a baj, Honey?

-Otthon elmondom, most tényleg menjünk.

A fiú elvette az egyik kezemből a táskát, a másik kezével pedig megfogta az enyémet.Ez némi megnyugvást váltott ki belőlem, de a tölgyfa mögött lapuló embertől újra-és újra elfogott a rossz érzés.Csak is olyan lehetett, aki akart tőlem valamit, különben nem bujkált volna.Bele sem mertem gondolni, mit csinált volna velem, ha Niall nem jelenik meg.Összeborzongtam.

9.Rész

Sziasztok!:) Meg is hoztam a 9.részt, remélem tetszeni fog.A Facebook csoportba továbbra is várlak titeket /a moduloknál, a képre kattintva megtaláljátok/:)  Jó olvasást.

Vanii.xx

Igaza volt.Ugyan ez a feltételezés az én fejemben is megfordult, mégis gyorsan elhessegettem.Vissza kell mennem Dublinba, úgy Niall biztonságban lesz.

Végre eljött az az idő, hogy kijöhettem a kórházból.Az ápolónők megengedték hogy lefürödjek, és még tiszta ruhákat is kaptam.Bármennyire is a szívem azt diktálta, szóljak Niall-nek hogy elmegyek, az eszem annál inkább mondta az ellentétét.Sietnem kellett.A fiú ahogy elhagyta a kórházi szobát, azzal, hogy kivizsgálásra kell mennie, már fel is kaptam a táskámat, amit a rendőrök Frank házában találtak.(Niall anyja elmondta a rendőröknek a címet, akik már aznap kimentek a házhoz, de Frank nem volt ott).

Kifelé menet cibáltam magamra a dzsekimet, s ahogy elhagytam a kórházat, hatalmas gombóc nőtt a torkomban, de megpróbáltam minden érzelmemet magamba folytatni, és beültem a kórház parkolójában lévő autómba./Azt is megtalálták a ház telkén, és a benne lévő személyiből azonosítani tudták, hogy az enyém/.

A könnyektől alig láttam valamit, mégsem fordultam vissza.Padlóig nyomtam a gázt, minél hamarabb elakartam tűnni Mullingar-ból.Lehet, kicsit gyerekesnek tűnhettem, hogy elmenekültem minden szó nélkül, de egyáltalán nem az volt a célom.Csak furikáztam a vizes aszfalton, nagyon kellett koncentrálnom, nehogy nekimenjek valaminek.Talán rossz ötlet volt kocsiba ülni ilyen állapotban, ilyen időben.

Ahogy a kocsifeljárómra ráfordultam, hatalmas kő esett le a szívemről.Még akkor is siettem, pedig már nem láthatott meg senki olyan, aki akadályozta volna, hogy elzárkózzak minden elől, és csak sírjak.Hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire felfordult az életem.2 hónappal ezelőtt bele sem gondoltam volna, hogy ilyen fog történni.

Alaposan bezártam magam mögött az ajtót, és elhatároztam, bárki is kopogtat/csönget, nem fogom kinyitni.Aztán az ágyba zuhantam, szorongatva Niall szakadt, koszos, szürke pólóját.

*

*1 hónap múlva*

-Kelj már fel, Honey, vagy én rugdoslak ki az ágyból.-húzta fel a redőnyöket Patrick.

-M-még nem...-nyöszörögtem, s fejemet a párnám alá dugtam.-A fejem...fáj.

-Kellett neked annyi bogyót bevenned.Máskor nem adok.-sóhajtott.

-Mi az, hogy nem?

Erre a mondatra már felültem az ágyban, a hirtelen jött fénytől viszont hunyorogtam.Patrick keresztbe tett karokkal állt az ajtóm előtt, összehúzott szemöldökkel firtatta az arcomat.Az a bizonyos 2 hét bezártságom óta ő az a fiú, akivel beszélek, senki más.Annyira magam alatt voltam, hogy végiggörgettem a telefonom listáját, és mikor megpillantottam a 'P' betűnél Patrick-et, azonnal rányomtam a Hívásra.Még évekkel ezelőtt ismertem meg egy pub-ban, ahol khm...kissé összemelegedtünk, de nem tartott sokáig.Mindketten részegek voltunk, és Patrick azóta is drogkereskedéssel foglalkozik, engem meg mostanság az éltet. Úgyhogy nem tudom nélkülözni a közelségét,meg amúgy is ez volt a feltétele.Különben nem adott volna, mert pénzem az így is kevés van.

-Nem gondolod, hogy el kellene menned dolgozni?Meg néhanapján kinyitni az ajtót, mint például most is?Mert a csengőd nem dugul el.-förmedt rám.-Nem lesz ez így jó.

-Kinyitnád?-fogtam a fejem, és belebújtam az ágyam mellett lévő papucsomba.-Mindjárt megyek utánad.

-Hogy mit meg nem teszek érted.-morgott, és elindult a földszintre.

A fejem majd széthasadt, de erőt véve magamon lebotorkáltam a lépcsőn, a hangok egyre hangosabbak voltak, de lehet, csak én éreztem olyan nagyon hangosnak.1 hónapja most volt az első eset, hogy valakinek is kinyitottam az ajtót.Mindig attól féltem, Frank lesz az, vagy Harry, de így, hogy Patrick nyitott ajtót nem történhetett meg az, hogy a hajamnál fogva ráncigálnak ki az utcára.A lenti fürdőszoba ajtófélfájába kapaszkodva hallgatóztam, egyenlőre még nem akartam megtudni ki az.

-Csak...csak látni szeretném, nem érted?Nap mint nap becsöngetek, erre semmi, most végre valaki kinyitotta, és nem láthatom?Na ne szórakozz velem.-röhögött fel erőltetetten az illető.-Amúgy meg ki a fasz vagy te?

A felismerés villámcsapásként tört rám, úgy éreztem a szívem kihagyott egy dobbanást.Úgy voltam vele, most vagy soha.Begomboltam a rajtam lévő egy szál inget, és felkaptam a kanapé vállfájára dobott csőnadrágom, aztán még mindig kócos hajjal az ajtóhoz sétáltam.

-Hagyd, Patrick.Mindjárt megyek.

Félve felemeltem a fejem, de talán nem kellett volna.A gyomrom megremegett, a szívem pedig vadul kalimpálni kezdett.A tekintetében megcsillant valami ahogy meglátott, de gyorsan visszakomorult az arckifejezése.Merő undorral nézett végig rajtam, aztán a mögöttem álló fiún.Tudhattam volna, hogy nem hagy itt.

-Eltudod te képzelni mit éltem át miattad?Minden nap átkocsikáztam Mullingar-ból ide, hátha kinyitod az ajtót, de nem tetted!Szó nélkül leléptél.Nem ilyennek ismertelek meg, Honey.Látom hamar túlléptél a történteken.-nézett megint Patrick-re.

Bár nem mutatta ki, láttam, hogy borzasztóan fáj neki.Akkor zúdult rám minden, amit tettem.Egy hülye picsa voltam, aki csak azzal törődött hogy elfelejtse Niall-t.És ez lett a vége.A könnyeim folyni kezdtek, nem tudtam semmit mondani.

-Niall, én...én csak azt akartam hogy biztonságban legyél..-kaptam a keze után, de már elindult az autója felé.

Papucsban utána rohantam, és kikerülve őt elálltam az útját.Észrevettem a szemeiben csillogó könnycseppeket, amiktől majd' megszakadt a szívem.

-Megszeretném magyarázni.-sírtam.

-Nem akarom hogy megmagyarázd.További jó szórakozást a barátoddal.

-Niall!-álltam el megint az útját.-Ő nem...nem a barátom!

-Most hülyének nézel?Bárki rád néz, egyből megmondja mit csináltál a múlt este.Csak...csak hagyj elmenni.Kérlek.Ne nehezítsd meg.-ezt már suttogta.

Nem tudtam mit csinálok, talán mindent elrontottam vele, de erősen az ingébe kapaszkodtam, s ajkaimat a szájára tapasztottam.Hallottam, hogy a bejárati ajtó becsapódott, s toporzékoló lépteket.Patrick elment, de nem érdekelt.Kézzel lábbal kapaszkodtam az utolsó reménybe, mert ha Niall még a csók után is el akart volna menni, nem tudom mi lett volna velem.Valószínűleg meglepte az amit tettem, mert kicsit összerezzent.Nem vetett véget neki, viszont nem csókolt vissza.Pár másodperc után gyengéden eltolt magától, de én még mindig szorongattam az inge ujját.Csak a szapora lélegzetvételünket lehetett hallani, meg néha elment egy autó a ház előtt, mást nem.Erőt véve magamon, végre megszólaltam.

-Kérlek ne menj el.Annyira sajnálom, Niall.Tudom hogy egy bocsánat nem old meg semmit, mert tényleg elrontottam mindent.Én...én csak féltem.

Legnagyobb meglepetésemre feljebb emelte fejemet az államnál fogva, s ő csókolt meg engem.A testem minden porcikája remegett, talán már azóta vártam erre a pillanatra, amióta csak megismertem.De nem tudtam mit higgyek.Egy csomó szívszaggató gondolat az eszembe ötlött, köztük az is, hogy lehet ez csak egy búcsú csók volt, és nem gondolta meg magát az elmenetelével kapcsolatban.

-Csak gondold magad az én helyembe.Te mit tennél?-sóhajtotta.-Muszáj egy kicsit egyedül lennem.De visszajövök.

Könnyektől csillogó szemekkel néztem fel rá, kezeimet a dereka köré fontam.

-Ígéred?

-Ígérem.

8.Rész

Sziasztok!:) A múltkor elfelejtettem nektek Boldog Új Évet kívánni, ezért most teszem meg.BÚÉK!♥:d Ebben a részben lesz egy váratlan fordulat, kíváncsi vagyok mit szóltok hozzá, úgy hogy komizzatok♥ A Facebook csoportba továbbra is várlak titeket, ahol több információt megtudtok, köztük azt is, mikor lesznek új részek.A linket a moduloknál, a képre kattintva megtaláljátok. Jó olvasást.

Vanii.xx


Soha nem hittem volna, hogy fogok még hiányt érezni.Ha valakit elveszítünk, akkor az hatalmas fájdalom, de legfőképp akkor, ha az illető már nem jön vissza.Én nem tudtam mit higgyek.Elveszítettem őt is, vagy van még remény?Sós cseppek áztatták az arcom, én meg csak rohantam, attól féltem kifutok az időből.Éreztem hogy valami nagyon rossz történt a fiúval.Nevét kiáltva szaladtam a sötétben, s már a szentjános bogarak sem voltak ott, mintha egyszerre mindennek elveszett volna az értelme.A fejem rettenetesen zúgott, eltörpültek Zayn ordibálásai valahol a háttérben.Azt hittem, sosem lesz vége a keskeny útnak, de semmi, még egy alagút sem tart örökké.Kiléptem, s azzal együtt megláttam Őt is.Mozdulatlan testét egy hatalmas kőtörmelék taszította a falnak, a feje vérzett.A könnyeim az addiginál is jobban eleredtek, azonnal a fiúhoz rohantam, megpróbáltam elmozdítani a követ, ami a fejünk felett lévő falból szakadt ki.Közben a nevét mondogattam kétségbeesve, de semmi életjelet nem adott.A kezem már tiszta vér volt az érdes felülettől, az is hiába.Nem tudtam megmozdítani.Hirtelen Zayn bukkant fel mellettem, nagy lendülettel tolta meg a sziklát, ami az ő próbálkozására egyből megmozdult.Minél többször lökött rajta, annál kevesebb ereje maradt, a tenyerét kidörzsölte a kő.Annyi hely pont maradt, hogy én beférjek, és kihozzam Niall-t.Minden erőmet összeszedve vetettem át egyik kezét a vállamon, majd ahogy kiértem, Zayn átvette tőlem Niall-t.

-Lélegzik...ugye?-szipogtam.

Zayn könnyekben úszó szemmel, komoran bólintott, azt követően pedig fejével az alagút felé biccentett.Értettem a célzást, én is mihamarabb elakartam tűnni erről az egész helyről, de nem magam miatt.Niall-t akartam biztonságban tudni, azt akartam hogy a családjával legyen, akik még mindig reménykednek benne hogy hazamegy.Amióta kiszabadultunk Frank-től teljesen megváltozott a hozzám való viszonya, mintha csak akkor lett volna szüksége rám, amikor nem volt más.Most itt van a legjobb barátja, hamarosan haza is mehet.Rám nincs szüksége.Elhatároztam, hogy ahogy biztonságban lesz elmegyek, bármennyire is fáj.Nem hiányolna, én pedig már szenvedtem eleget ezek előtt is.

A dohos bányából is hamar kiértünk, pedig szinte biztos voltam benne hogy történik valami ami miatt nem fogunk tudni tovább menni.Egy forgalmas út mellett haladtunk el, az ég világon senki nem állt meg nekünk segíteni, holott láthatták rajtunk hogy történt valami.Niall-ről sem vettek tudomást, aki még mindig eszméletlen volt.Nem tudom pontosan mennyi ideig gyalogolhattunk, azt viszont észleltem, hogy sokat.A gyomrom majd' kilyukadt, annyira éhes voltam.Legutóbb talán aznap ettem amikor bezártak a pincébe.Az időérzékem teljesen elveszett, úgyhogy nem tudtam pontosan mennyi ideje.

Megkönnyebbültem, ahogy Zayn bekanyarodott egy utcába, s rögtön az 1. ház kapuja előtt megállt, becsöngetett.Szédülve markoltam a kerítést, fejemet az alkaromon pihentettem.

-Jól vagy?Honey, már itt vagyunk, nem lesz semmi baj.

Zokogásomat visszafojtva bólogattam, a kapu nyitódására viszont felkaptam a fejem.Egy szőkésbarna hajú nő állt előttem, kék szemekkel.Nagyon hasonlított Niall-re, csak is az anyukája lehetett.A hangokat már nem hallottam tisztán, csak azt láttam ahogy a nő szemei megtelnek könnyekkel, s valamit kiabálni kezd hátrafelé.Ezt követően elvesztettem az egyensúlyom, a föld egyre jobban közeledett az arcomhoz.Elájultam.

*

Valami besüppedt a lábamnál, s az volt az első gondolatom, milyen rég feküdtem ilyen puhán.Kellemetlen illatok terjengtek ott ahol voltam, s halk zajok hallatszódtak közvetlen mellőlem.A szemhéjaimra mintha ólom- bábúkat pakoltak volna, sehogy sem tudtam kinyitni.Egy ajtó csukódott, utána rögtön megszólalt egy fiú.Felismertem a hangot.

-Rendbe jön?-kérdezte.

-Idők kérdése.Még mindig nem tudtuk megállapítani mi okozta az álomzavarait.Ivott, vagy evett esetleg valami olyasmit amit eddig még nem, és nem tudta mi van benne?Amúgy meg fiatalember, magának is pihennie kellene, nem itt lenni a nap 12 órájában.

Hosszú csend következett, majd Niall újra megszólalt.

-Nem emlékszek ilyesmire.

Bár még mindig nem tudtam hol vagyok, és hogy Niall miért van velem egész nap, arra nagyon is emlékeztem, hogy mit ittam:A barlangban lévő vizet.A női hang felsóhajtott, valamit megmozdított az alkarom környékén, de lehet, hogy beleszúrt.Az ilyesfajta érzéseket már megszoktam, így minden hang nélkül tűrtem.Nem fájt, de nem is volt valami kellemes.Még egyszer megpróbáltam kinyitni a szemeimet, ami 2.próbálkozásra sikerült is.

Egy ápolónő mászkált körülöttem, az ágyam végén pedig a szőke fiú ült,  folyamatosan a kezét tördelte.A karomba az infúzió vezetékének vége volt szúrva, ezzel folyamatosan juttatva a szervezetembe folyadékot.Niall mintha megérezte volna hogy kinyitottam látószervem, egyből felugrott az ágy végéből, s a fejem mellett lévő székre huppant le.Így jobban szemügyre tudtam őt venni.Mintha eltelt volna már több hónap is a bezárt 1 éve óta, annyira megváltozott.Rá sem ismertem.Szőkés barna haja szélesen, de mégis nyílegyenesen meredt a plafon felé.Dús volt, és tiszta.A feje jobb oldalát ugyan egy nagy kórházi kötés fogta át, de ez mit sem takart gyönyörű, kék íriszéből.

-Niall te mit..mit keresel itt?

-Szerinted itt hagytalak volna?

Ahogy ezeket kimondta, a bűntudat marcangolni kezdett belülről.Én elakartam menni minden szó nélkül, amikor Niall eszméletlen volt, mert azt hittem már nem jelentek neki semmit.Erre felébredek arra, hogy a nap 12 órájában itt van mellettem, és kitudja az hány 12 óra volt.Majdnem kicsúszott a számon egy 'ne haragudj rám', de akkor csak magyarázkodnom kellett volna.

-Meddig kell itt maradnom?-suttogtam már a nőnek, aki épp letett az ölembe egy tálca ételt.(megjegyzem, undorító volt)

-Ma este hazamehetsz.-mondta, s elment.

Feljebb tornáztam magam az ágyban, perceken keresztül csak a tálcámon lévő zöld trutymót néztem, ami egyébként borsófőzelék akart lenni, borsó nélkül.Nem voltam hajlandó megenni, inkább letettem a földre.

-Mit lehet itt csinálni?Te legalább tudsz mászkálni.

Kedvesen elmosolyodott, megkerülte az ágyat, és óvatosan mellém feküdt.Felé fordultam, még mindig nem tudtam megszokni ezt az új Niall-t.Nekem legalábbis új volt.Lélegzetelállítóan nézett ki, és ez a lélegzetelállító srác ott feküdt pár centire tőlem.A szemein láttam hogy boldog, amit addig még egyszer sem.Megszabadult Frank-től, végre a családjával lehetne,de akkor miért velem van?

-Ki az a Harry, Honey?-törte meg a csendet Niall, mire teljesen lefagytam.

A döbbenettől meg sem tudtam szólalni, csak 'o' alakba formált számmal bámultam előre.Honnan tud Niall Harry-ről?

-M..miért?-nyögtem ki végre.

-Tegnap itt volt a kórházban, és téged keresett.

Rengeteg kérdés kavargott bennem.Miért keresett engem Harry, és honnan tudta hogy itt vagyok?A box miatt biztos hogy nem, hiszen nem tűnt olyan srácnak mint akit annyira izgatná, ha valaki nem megy el.Teljesen más okból keresett, lehet, Frank-nek dolgozik?Erre a gondolatomra összeszorult a  gyomrom, úgy éreztem magam, mintha a puszta kezemmel össze tudnék törni egy vastag fadarabot.

Niall továbbra is az arcomat figyelte, amin folyamatosan változtak az érzelmek.Nem akartam megijeszteni, viszont titkolózni sem akartam előtte.Nagy levegőt vettem, egy szuszra elhadartam neki az egész történetet.

-Amikor Frank kihívott a pincéből, és sokáig nem jöttünk vissza, egy boxteremhez mentünk, ahol Harry volt a boxedző, bár egy ilyesmi szakra eléggé fiatal, szerintem nem több 19-nél.Frank azt mondta menjek oda hozzá, és iratkozzak be.Megtettem, nem akartam kihúzni a  gyufát, de legalább abban az időben is távolabb lehettem tőle.De ugye aznap megszöktünk, és nem tudtam elmenni Harry-hez.-fújtam ki magam, mikor a végére értem.

A fiú elkerekedett szemekkel bámult rám, valamit még mindig nem értett.

-De miért kellett volna neked boxolni?Miért neked...

-Azt akarta öljek meg valakit.-a hangom remegett.

-Micsoda?!Normális ez?!

-Niall!Nyugodj le, oké?Már nincs baj, nem bánt minket többé.Felesleges ezen aggódnod.

-Felesleges?!Itt volt Harry, akihez Frank vitt!Frank, érted?!Neked ez cseppet sem kötődik össze?