2.Rész

Sziasztook!♥ Meghoztam a 2.részt.El sem hiszem, hogy nem rég kezdtem el a blogot,de már kaptam 11 komit, és 14 feliratkozót*-* Ti vagytok a legjobbak:♥  Jó olvasást:)

Vanii.


Becsaptam magam mögött az ajtót, mire a kerítés mögött lévő Rottweiler kutyák vicsorogni, ugatni kezdtek.Sosem féltem a kutyáktól, és ez sem volt kivétel.A ház tényleg nagy volt, tele ablakkal.Körülötte tökéletesre nyírt bokrok sorakoztak, tyúkok, kakasok és libák futkostak.Közelebb léptem a kapuhoz, s megnyomtam a kapucsengőt.Azt hiszem, kihagyott egy dobbanást a szívem.Toporogni kezdtem, a pulcsim ujját lejjebb húztam, hogy takarjam a kezemet, mert eléggé fáztam.Jobban szemügyre vettem az ablakokat.Olyan sűrűn voltak egymás mellett, hogy nem lehetett kivenni, hány szoba lehet a házban.Viszont a legfölső ablaksor legvégén, megjelent valaki, félrehúzta a függönyt.A szám elé kaptam a kézfejem.Niall volt.Él!Tökéletesen láttam, hogy a szeme elkerekedik, majd vadul mutogatni kezdett valamit nekem.Talán azt, hogy menjek el.De ha meg is akartam volna tenni, nem tudtam.Kinyílt a bejárati ajtó, amin egy magas férfi lépett ki, farmerban, és fekete pólóban.30-35 év körüli lehetett.
-Killer, Zeus!-félrehessegette a még mindig ugató kutyákat, majd kinyitotta a kaput.-Emma?Már vártalak.Gyere beljebb.
Szakadozva fújtam ki a levegőt, miközben átléptem a kaput.
-Igen, én vagyok.
A férfi elém lépett, a kezét nyújtotta.
-Frank Collins.Akkor kezdhetnénk is.Régebben lovagoltál már?
-Nem.
-Rendben, akkor futószárral kezdünk.Kihoznád?Az istálló legvégében van, felakasztva az utolsó boxra.Én addig felnyergelem az egyik lovat.
Kicsit furcsa volt, hogy engem küldd be oda, holott még sosem jártam itt, de megtettem amit kér.Bizonytalan léptekkel indultam el a szárért.Erős ló-szag terjengett a helyiségben, majdnem minden boxot betöltötték a lovak.De ha itt vannak a lovak, milyen lóról beszélt Frank?Mire eljutott az agyamig, hogy átvertek, már késő volt.Az istálló óriási fakapuja becsukódott.Azonnal visszarohantam, sietve rángatni kezdtem a kilincset, de hiába.Tudtam, hogy ez lesz.De nem bántam.Végül is, az volt a célom, hogy segíteni tudjak Niall-ön, arra meg csak úgy volt esély, ha én is itt lehetek.Háttal a kapunak, lecsúsztam a hideg földre.Körülöttem mindenhol szalmaszálak voltak szétdobálva.Félhomály volt bent, csak a lovak fújtatását, és nyerítését hallottam.Hirtelen támadt egy ötletem.Felpattantam eddigi helyemről, s egyesével kinyitogattam a boxok ajtaját.Nem tudtam, merjem-e megtenni a következő lépést.Előkotortam a zsebemből a gyufásdobozom.Fogalmam sincs miért, de megéreztem, hogy kell hoznom magammal.A gyufát végighúztam párszor a doboz oldalán, mire a gyufa fellobbant.Felsóhajtottam, a gyufát az istálló közepén álló nagy szénaboglyára hajítottam.Egyből lángra kapott, a lovak szinte egyszerre nyerítettek fel, két lábra álltak.A tűz belekapott az ahhoz közel lévő tárgyakba, így már majdnem minden lángolt odabent.Az állatok megvadultak, hihetetlen gyorsasággal rontottak neki a bezárt fakapunak, ami azonnal kitört.Megkönnyebbültem.Megvártam, még az összes ló észt vesztve kirohan az istállóból, s én is követtem az állatokat, vagyis, csak akartam.Meghallottam egy vékony nyerítést.Ijedten kaptam hátra a fejem.A cikázó lángok mögött egy kis, fekete csikó körözött.Nem tudta merre jöjjön ki.Kihajítottam a táskámat az istállóból, a zöld fűre, és a csikó felé vettem az irányt.A dohos levegőtől egyre nehezebben kaptam levegőt.Kézfejemet a szám előtt tartottam, ahogy egyre közelebb értem az ártatlan kisállathoz.Óvatosan megérintettem a hátát, mire kisebbet ugrott.Olyan apró volt..Hogy erre én miért nem gondoltam?!Nem tudtam mit csináljak.Elkezdtem lökdösni a csikót, aki engedelmesen ment előre.Kivezettem a lángokból.Onnan, már egyedül futott ki az istállóból, de nekem túl sok volt az oxigénveszteségem.Ahogy a pázsitra értem, összeestem.Kábultan feküdtem a földön, majd már teljesen elvesztettem az eszméletemet.

                                                                               *

A szám teljesen kiszáradt.A lábam zsibbadt, a fejem borzalmasan fájt.Sokat pislogva nyitottam ki a szemeimet, de még mindig homályosan láttam, a kezem pedig megvolt kötve.Ahogy egyre jobban tisztult a látásom, ki tudtam venni, hogy min feküdtem, és hogy hol voltam.Egy egy személyes, kemény ágyon voltam, kezeim az ágy rácsos támlájának voltak bilincselve, olyan erősen, hogy a csuklóm kivérzett.Hangosan felnyögtem, mire valami megmozdult a szobában.Megpróbáltam feljebb tornázni magam, de rögtön visszaestem.Egy mély, öblös nevetést hallottam meg, s a fekete forgós szék megfordult, amiben Frank ült.Megrémültem.A férfi egyre közeledett hozzám, majd mikor elért az ágyig, a zsebéből előhúzott egy kis méretű, ámde nagyon éles kést.A torkomhoz szorította.
-Szép kis próbálkozás volt a szökéshez ez a kis incidensed.De hát, nem jött össze.Milyen kár..Tudod, nem lett volna nehéz megölni téged úgy, hogy 2 napig eszméletlen voltál..de van benned valami.Ha teszed azt amit mondok, nem esik bántódásod.
-Soha.-hörögtem.
Felvonta a szemöldökét, a hűvös tárgyat mégjobban a torkomnak nyomta.
-Jól válogasd meg a szavaidat, kislány.
Az arckifejezésem kifürkészhetetlen maradt, merészen bámultam a férfi szemeibe, egészed addig, még el nem vette a kést a nyakamtól.Kiegyenesedett, a tárgyat ledobta a földre, s gyomron ütött.A fájdalom hirtelen hasított belém, reflex szerűen felhúztam a lábaim.Lehunytam a szemeim, vártam, a következő ütést, de nem jött.A kezem váratlanul szabad utat kapott, levette róla a bilincset.Azonnal felültem, kinyújtóztam a keskeny ágyon.Frank egy darabig még összehúzott szemöldökkel méregetett, majd kisétált az ajtón.Hallottam egy kattanást.Gondoltam,bezárta.Jobban körülkémleltem a szobában.Fekete fala volt, egy ágy, egy üres íróasztal, és egy forgós szék volt bent.Üresnek tűnt ez a pár bútor, az egyébként nagy területű szobában.Az asztalon volt egy tányéron  száraz kenyér, és egy pohár víz.Megkordult a gyomrom az élelem láttán.Feltápászkodtam az ágyról, kicsit megszédültem.Lassan odabicegtem az asztalhoz, leültem a fekete bőr borítású székbe.Borzalmasan szomjas voltam, de valamiért nem mertem inni.Mi van, ha megmérgezte, vagy valami ilyesmi?Beleharaptam a kemény, apró kenyérbe.Abban a pillanatban még rágni is nehezemre esett.Egyik kezemmel a fejemet fogtam, mert alig tudtam megtartani, a másikkal pedig a kenyeret rágcsáltam.Kibámultam a szűk ablakon, ahonnan halványan szűrődött be a hold fénye.Nem volt ott az autóm.Összeráncoltam a homlokomat.Ez a barom még az autómat is elcsórja?A legmeglepőbb az egészben az, hogy nem félek tőle.Inkább undorodok.Hogy képes ilyet tenni az emberekkel?És miért csak engem, és Niall-t hagyta életben?Az eső váratlanul kopogtatni kezdett az ablakon, kristályszerűen folytak le az üvegen.Egyre fokozatosabban zuhogott az eső, lassan összefojt minden amit eddig láttam az utcából."Minden mindegy" alapon összeszorítottam a szemeimet, és lehúztam az asztalra állított vizet.Jól esett, ahogy a hűvös folyadék lekúszott a torkomon.Vártam arra hogy elájuljak, vagy esetleg a hasamba döfjön valamiféle fájdalom, de be kellett látnom, hogy nem mérgeztek meg.Miután elfogyasztottam a kenyeret, feltápászkodtam eddigi helyemről, s az ajtóhoz sétáltam,fülemet szorosan rátapasztottam.Csend volt, ezért merész voltam.A fejemhez nyúltam, kihúztam a hajamba tűzött vékony hullámcsatot, s a zárban kezdtem vele kotorászni.Párszor becsíptem az ujjamat, de megpróbáltam magamba fojtani a szisszenéseimet.Pár perc után az ajtó résnyire kinyílt.Először a fejemet dugtam ki, elnéztem jobbra, majd balra.Körülbelül a folyosó közepén lehetett a szoba, mert bármelyik oldalra néztem, a két legvégén fekvő nagy ablakok egyforma távolságra voltak tőlem.A bal oldalon lévő utolsó ajtó alatti kis résen fény szűrődött ki.Kiléptem az ajtón, megindultam arra felé, de előtte visszacsuktam az ajtót.Nagyon reméltem, hogy nem futok össze Frank-kel.A fehérre mázolt ajtó előtt megálltam, a lehető leghalkabban tapadtam neki annak.Megpróbáltam koncentrálni a kiszűrődő hangokra.Halk szuszogás, meg ha jól hallottam papírsercegés csendült fel.Hátra fordultam, és mikor megbizonyosodtam róla, hogy tiszta-e a levegő, suttogni kezdtem.
-N-niall..te vagy bent?
Hirtelen a papírsercegés alábbhagyott, lépteket hallottam.
-Jézusom!Menj innen, Honey!Most!-sziszegte.-Ha meglátja hogy kiszöktél, kibaszott nagy bajban leszel!
Szóval tudja a nevem.Akkor ő is látott engem álmaiban.Nem tudtam megszólalni, az ajtónak döntöttem a fejem, éreztem, hogy a könnyek lefolynak az arcomon.
-Honey?Ott vagy még?
Ujjbegyeimmel gyorsan letöröltem a forró, sós folyadékot az arcomról, és sietve visszafutottam a szobámba, kisebb-nagyobb sikerrel bezártam az ajtót is.A ruhám ragadt a sártól, de nem érdekelt.A fejem alá húztam az ágyon pihenő párnát, és álomba sírtam magam.

                                                                                *

-Ébredj!-kiáltott egy mély, öblös hang.
Nehézkesen felültem a kemény ágyon, erősen megdörzsöltem a szemeimet.Mikor az előttem álló alak körvonalai kiélesedtek, felhúztam a lábaimat a mellkasomhoz, arcomat a térdembe temettem.
-Nem hallasz?Szedd össze magad!Itt nem tűröm az ilyesfajta viselkedést.Inkább kotródj ki megetetni a lovakat.
Váratlanul megragadta a hajamat, és majdhogynem kitépett belőle több szálat, annyira meghúzta.A hideg padlóra estem, majd elgyengülten talpra álltam.
-Nem etetem meg a lovaidat.-köptem.
-Nem-e?-húzta fel egyik szemöldökét.-Márpedig megfogod etetni.
Próbáltam visszafogni az előkészülni törő könnyeimet, s elviharzottam a férfi mellett, ki, a szobából.Leszaladtam a hosszú lépcsőn, de hirtelen nem tudtam merre induljak.Hol volt a bejárati ajtó?Ha jobbra néztem, egy óriási nappalit láttam, tele mindenféle festményekkel, könyvekkel.Ha balra, akkor egy ugyanakkora méretű konyhát, előttem pedig egy hosszú folyosó kezdődött.Frank utánam jött,  megragadta az alkarom.Felszisszentem.Borzalmasan fájt a szorítása.Közel hajolt a fülemhez, halkan suttogni kezdett.
-Eszedbe se jusson megszökni.
Végigrángatott a folyosón, majd a legvégén lévő ajtón kilökött, rámcsukta azt.A farm hátsó felén voltam, körül voltam kerítve nagy, fehér kerítéssel.Bárhova néztem, lovakat láttam, meg az egyik sarokban egy kisebb faházat.Messzebb botorkáltam a háztól, s leültem a karám közepére.A hajamba túrtam, elnyúltam a zöld pázsiton.Nem fogom neki megadni azt az örömöt, hogy lássa, engedelmeskedem neki.Egy felhő sem volt az égen, viszont eléggé el volt borulva.Bármikor elkezdhetett volna esni.Összerezzentem, mikor valami meghúzta a hajamat, ijedtemben felültem.A hátam mögé néztem, ahol az a fekete kiscsikó állt, akit kimentettem a tűzből.A hirtelen hangulatváltozásom miatt kissé hátraugrott.Elmosolyodtam, óvatosan nyújtottam felé a jobb kezemet.Az állat félénken lépkedni kezdett felém, orrát a tenyeremnek nyomta.Kellemes érzés volt, ahogy nedves orra érintkezett  száraz bőrömmel.Nem voltam nagy lószakértő, de ezt a ritka fajtájú lovat még én is felismertem.Arab telivér, és gyönyörű.Úgy tűnt, elnyertem a bizalmát, mert lassan letelepedett mellém.Hát, legalább nem voltam magányos.Gyengéden végig simítottam vékonyka nyakát, majd a testét.Még csak akkor vettem észre a homlokán lévő, fehér csillagot.Elgondolkodtam azon, vajon adtak-e neki nevet.Na, nem.Biztos hogy nem.Annyira sovány volt, hogy megesett rajta a szívem.Feltápászkodtam a fűről, és benyitottam a faházba.Tele volt zabbal, répával, almával, szénával..A csikó kíváncsian kukucskált be mögülem.Ahogy beléptem az inkább kunyhó méretű helyiségbe, a rozoga fapadló megnyikordult.Elvettem pár almát az egyik kosárból, és az állat szájához emeltem.Mohón kezdte el rágni, be se fért a szájába.Fél lábbal visszacsuktam a fakunyhó ajtaját, s visszaültem a földre.Te jó ég, mikor adtak neki enni utoljára?Belefájdult a szívem.Hosszú percek múlva elpusztította azt az egy, kisebb méretű almát, s rögtön kérte a másikat.Elé pakoltam még a maradék gyümölcsöt, és visszamentem szalmáért, meg zabért.Megtöltöttem a nagy etetőtálakat, amikből volt rengeteg ebben az óriási karámban.Már nem érdekelt Frank.Én csak a lovaknak akartam jót.Pont végeztem az etetéssel, mikor a nagy ház ajtaja kinyílt.Ha az lehetséges, még az eddiginél is sárosabb voltam.Reflex szerűen léptem egyet hátra, ahogy megpillantottam Frank-et.Sietve lépkedett felém, majd mikor odaért, megragadta a vállaim.Szaporábban vettem a levegőt, de megpróbáltam nem mutatni a félelmemet.
-Szerencséd van, Emma.Esküszöm, azt hittem nem leszel hajlandó megcsinálni, s annak nem lett volna jó vége.
-Engedj el.-sziszegtem, de nem néztem a szemeibe.
-Nagyon nem tetszik hogy ennyire akaratos vagy.Egyenlőre ugyanis én vagyok az, aki parancsol.Ne hozz ki a sodromból.Most pedig kotródj fel a szobádba.
Ezt olyan könnyedséggel mondta, mintha azt jelentette volna ki hogy "Lemegyek a boltba.Egy perc és jövök".Megpróbáltam neki ellenállni, de mintha egy rongybaba volnék, úgy rángatott fel a szobába.Az ajtóban megállt, egyik kezével a könyökömet szorította, a másikkal pedig ököllel az arcomba vágott.Hangosan felnyögtem, lerogytam a padlóra.Az ütés olyannyira erős volt, hogy vér szivárgott a számból.Még mielőtt a férfi  becsapta az ajtót, és bezárta, erőteljesen rám kiabált.
-Remélem, most megtanultad, hogy ne ellenkezz velem!
Fokozatosan elsötétült körülöttem minden.Ez a csapás hirtelen jött, és borzalmasan fájt.Már csak ordítozást hallottam, ami, gondolom Niall szobájából jött.Istenem, csak őt ne bántsa.